Mostani munkájáig azonban igen kalandos életút után jutott el, alábbi interjúnkban ezekből az időkből idézzük fel a legérdekesebb momentumokat.

– Gyermekéveimet Fajszon töltöttem – emlékszik vissza a régmúlt évekre –, abban az időben ott működött az ország egyik legjobb téesze, ahol nyaranta magam is sokszor dolgoztam. A nyolcadik osztály után Kalocsára, a Dózsa György Mezőgazdasági és Kertészeti Szakközépiskolába kerültem, s ahol a kertészeti témákkal foglalkoztam behatóbban. Itt szerencsém volt abból a szempontból is, hogy az osztályba javarészt lányok jártak, és az ő szorgalmukat később a fiúk is átvették. Így a szakközépiskola után felvettek a Kertészeti Főiskolára, Kecskemétre, ahol 1983-ban végeztem.

A színművészet helyett

– Ha jól tudom, a kertészeti érdeklődésed mellett már más irányokban is próbálgattad a szárnyaidat...

– Igen, egyrészt ekkor próbáltam bejutni a Színművészeti Főiskolára, az operett-musical szakra, s emellett még a Rockszínházba is hívtak. Mindig is vonzott a szereplés, nagyon sok versmondó versenyen tehettem próbára a prózai képességeimet, emellett már a középiskolás éveim alatt táncoltam az iskola népi együttesében, ahol a legendás Tóth Feri bácsi, a Kalocsai Népi Együttes vezetője is tanított. Bizony, én nem focizni jártam, mint a többi fiú, hanem ilyen „hóbortjaim" voltak – nevet fel.

A színművészetire a felkészülés nagyon sokrétű volt: ének, tánc, próza, hangképzés – sajnos az igen népes mezőnyben nem sikerült bejutni. Az akkor felvételizők között volt többek között Nádas György, Détár Enikő, Laklóth Aladár is, úgyhogy valóban nem volt könnyű a dolgom! Sajnos a Rockszínház megkeresése sem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet, így nem sokkal a kertészeti diploma megszerzése után itt maradtam Kecskeméten, munka és pénz nélkül...

– Mi volt az első munkahelyed?

– Az első igazi munkahelyem a Borbási Faiskolában volt, még a sikertelen színművészeti felvételi után. Mivel abban az időben az év elején már betöltötték a mérnöki állásokat, az év vége felé nekem már csak a fakitermelői poszt jutott… Így, mondhatni „diplomás fakitermelőként" kezdtem az aktív munkát. Három hónapig csináltam, borzalmasan nehéz volt; viszont nagyon érdekes embereket ismerhettem meg, akikre még ma is jó szívvel gondolok. Második munkahelyem a Bács-Kiskun Megyei Szakszolgálati Állomás volt, ahol egészen a rendszerváltásig dolgoztam. Ezt követte a Vetőmag Vállalat Kft.-jénél töltött két év, ahol a gabona-burgonyaosztályon tevékenykedtem.

Kettős szerepben

– Ha jól tudom, ez után újra érdekes fordulatot vett az életed.

– Valóban, hisz egyrészt gyakorlatilag az elsők között nyitottam egy vetőmagboltot Kecskeméten, másrészt csak nem hagyott nyugodni a színház iránti vonzalmam. Egyre többet dolgoztam a kecskeméti Katona József Színházban, először csak mint kórustag, később a tánckar oszlopos tagjaként. Napközben intéztem a bolttal kapcsolatos beszerzéseket, egyéb tennivalókat – utána próbák, fellépések, természetesen általában éjszakába nyúlóan. Nem voltak unalmas évek… – villan fel csibészes mosolya.

– A színház akkor nagyon jól prosperált. Még Lendvai Feri bácsi volt az igazgató, aki a klasszikus vonalvezetést vitte: három operett és három nagyszínpadi mű, klasszikus dráma futott egy szezonban. A munka szempontjából a legnehezebb időszak talán az volt, amikor a színház egy hónapra leköltözött Bajára, és minden áldott nap játszottunk.

– Melyik volt a kedvenc darabod?

– A Csárdáskirálynő-t nagyon szerettem, ott Kállay Bori volt az egyik primadonna. Személy szerint a Helló Dolly-t tartom a csúcsnak – itt, Kecskeméten azóta sem volt ilyen kaliberű előadás.

– Hogyan lett vége a színházi pályafutásodnak?

– Így visszagondolva, ezek tényleg nagyon fárasztó esztendők voltak: jó hat évig minden operettben és musicalben szerepeltem (ez évente 150-200 előadást jelentett), az utolsó a már említett Helló Dolly volt, Galambos Erzsi főszereplésével. Közben folyamatosan működött az üzletem is...

Ezután – még a bolt mellett – kerestem más kihívásokat is, így kerültem a képernyő közelébe. A Kecskeméti Televízió ugyanis 1990-ben indított egy Riporter kerestetik vetélkedőt, ahol a közel száz jelentkező közül a hatodik helyet szereztem meg. A verseny során már élő műsorokat is kellett konferálni, ami nem volt egyszerű. Akkoriban viszont a helyi tévék még sokkal nagyobb nézettségnek örvendtek, hisz nem működött annyi kereskedelmi csatorna. Fantasztikus volt maga a verseny, az egész város ezzel foglalkozott. Azért jobban örültem volna egy kicsit jobb helyezésnek is… – teszi hozzá egy félmosoly kíséretében.

– Megbíztak a jólismert Torpedó című játék vezetésével, ami – bármennyire egyszerűnek tűnik is a külső szemlélő számára – jó tanulóidőszak volt. Nem olyan könnyű ám olyan valakivel élő adásban beszélni, akinek nem látjuk az arcát, gesztusait! Az első adás során annyira izgultam, hogy a mai napig sem emlékszem, hogy is sikerült levezetni…

A sáskajárás „haszna"

– Ezután komolyabb műsorokat is kaptál a tévében?

– Nos, az akkoriban még nem úgy ment, mint manapság, hogy valaki bemegy az utcáról, és rögtön műsort kap! Végig kellett járni a ranglétrát: voltam bemondó, aláolvasó, hangalámondó. Később híreket szerkesztettem, amit a szegedi körzeti stúdiónak is átadtunk. Így a szegediek munkájába is besegítettem.

– Honnan jött az agrárműsor ötlete?

– Talán sokan emlékeznek még, hogy 1994 táján volt egy jelentős sáskajárás az országban. Óriási volt a ribillió! Tatárszentgyörgyre mentünk forgatni a tévétől, és az anyag olyan jól sikerült, hogy a szegedi stúdió felkért egy élő egyenes adás levezetésére a témával kapcsolatban, ami az országos sugárzásba is bekerült. Szegeden akkor Bán János volt a főszerkesztő, tőle rengeteget tanultam. Ők indítottak egy Éléskamra című műsort, aminek én lettem az egyik szerkesztő-műsorvezetője. Később hat évig a Kecskeméti Televíziónál futott egy agrárműsorom, amely némi alakítás után átkerült az ATV csatornájára, Új Mezőgazdasági Magazin címmel. Itt mind a mai napig hetente jelentkezünk friss műsorral.

– Mi lett a bolt sorsa?

– Három éve hagytam abba, a piaci helyzet komoly változása miatt, és őszintén szólva nem irigylem a mai kiskereskedőket. Én az elsők között kezdtem, és az elsők között hagytam abba – és azt hiszem, a magam részéről legalábbis jól döntöttem.

Értékekre koncentrálva

– Most akkor – kivételesen – csak erre az egy munkára, a tévézésre összpontosítasz?

– Igen, csak a televízió, a műsorkészítés az, ami az alkotói energiáimat jelenleg leköti. Ebben a mezőgazdasági műsorban az a különleges, hogy kint vagyunk a természetben, és szinte mindegy, miről is van szó, kivételes, egyedi műsorokat lehet készíteni. Szántóföld vagy állattartótelep, Tisza vagy Szigetköz – mindenben fel lehet fedezni az értéket és a szépséget!

A műsorok kapcsán rengeteg értékes embert ismertem meg az elmúlt évek alatt, emellett pályám során az összes miniszterelnököt és agrárminisztert mikrofonvégre kaptam már, és sokat forgattam külföldön is. Munkámban nagy segítséget jelent a korábbi előadóművészi tapasztalat, hiszen ebben a szakmában nem szabad „hanyatt esni" a fontos emberektől sem…

– Melyik az a riport, adás, amire a legbüszkébb vagy?

– Nehéz erre a kérdésre válaszolni, mivel a televíziózás nagyon múlandó műfaj. A MezőHír-t elő lehet venni többször is, a tévéműsor azonban lefut és elszáll… Hogy mégis válaszoljak: évekig dolgoztam például a homokhátsági célprogram filmrevitelével – fantasztikus volt! Érdekes növények termesztését dolgozhattam fel, én készíthettem az 50 éves Növényvédelmi Szolgálat referenciafilmjét – megannyi maradandó, jelentős téma. Volt például olyan riportalanyom, akit a British Museum szokott meghívni, hogy a bogárgyűjteményüket rendezze. – Csodálatos, hogy milyen okos emberek élnek itt, Magyarországon! Nagyon jó érzés ilyen alanyokat bemutatni egy jól sikerült riportban! FM