Ezt a várakozást megalapozta az a tény, hogy a közép-kelet-európai országok közül egyedül Magyarország tudott hagyományosan exporttöbbletet realizálni az unióval folytatott élelmiszer-kereskedelemben. 2004 májusának közeledtével azonban egyre gyakrabban hallatszottak óvatos hangok, szaporodtak a fenntartások. Az unióban töltött első év mérlegét pedig aligha lehet pozitívnak nevezni.

A várakozások

A belépés előtti években készült elemzések jelezték, hogy a csatlakozással egyértelműen megmutatkozik a fő állattenyésztési ágazatok – sertés, vágócsirke, tej – gyenge versenyképessége, mivel azok az unióban vagy egyáltalán nem, vagy csak a korábbi hazainál kisebb mértékű támogatásokat kaphatnak.

Az elemzők a szántóföldi növénytermesztés – elsősorban a gabona- és olajnövények, valamint a cukorrépa – jövedelmezőségének és jövedelembiztonságának nagy mérvű emelkedését várták a területalapú támogatások és a kapcsolódó nemzeti kiegészítés, illetve a gabonaintervenció révén. A KAP átvétele a különösen protekcionista uniós ágazati szabályozás miatt a cukorrépaár 35 százalékos növekedését hozta magával.

A zöldség-gyümölcsszektorban jelentős átrendeződésre lehetett számítani. Egyes alágazatok helyzetét az importverseny, illetve a nemzeti támogatások megszűnése nehezítette (burgonya, vöröshagyma, uborka, őszibarack), míg mások számára az európai piac teljes megnyílása jó esélyeket kínált (meggy, szilva, dinnye, zöldpaprika). Az elemzők az élelmiszeripar közel 10 százalékos zsugorodását jelezték előre.

Összességében tehát jelentős változásokra, átrendeződésre lehetett számítani mind az ágazati, mind a termékszerkezetben, de ehhez kapcsolódva az üzemi struktúrában is.

Az unió és Magyarország közötti kereskedelem fokozatos liberalizációja után még megmaradt utolsó kereskedelmi korlátok lebontásával az élelmiszerimport növekedését jósolták, amit azonban a várakozások szerint – legalábbis középtávon – jelentősen meghalad majd az export növekedése.

A felkészülés

A felkészülést az agrárkormányzat nem segítette kellő mértékben. A támogatáspolitika a csatlakozást megelőző években is elsősorban az ágazati szereplők likviditásának fenntartását szolgálta, nem pedig a 2004 májusától érvényesülő feltételekhez való alkalmazkodást. Veszteségtérítő dotációkat kaptak azok az ágazatok, amelyek támogatására a csatlakozás után már nem, vagy csak jóval kisebb lehetőség volt (sertés, vágócsirke, tej). A csatlakozási sokkot fokozta, hogy egészen 2004 áprilisáig – a tej esetében 2003 novemberéig – ezek az ágazatok veszteségtérítő jellegű támogatásokat kaptak. A tej hazai termelői ára például a kilencvenes évek derekán még az uniós átlagár kétharmadát tette csak ki, a csatlakozás előtti években viszont már gyakran meghaladta az osztrák és a német ár szintjét. A szükségesnél kevesebb támogatást kaptak viszont azok – gabona, zöldség-gyümölcs –, amelyekben a versenyelőnyök érvényre juttatásához további beruházásokra, illetve szervezetekre (TÉSz-ek) lenne szükség.

Csatlakozás és csalatkozás

Két sovány esztendő után 2004 végre igen jó termést hozott: a mezőgazdasági termelés 25 százalékkal növekedett – de ennek inkább a hátrányai, mint az előnyei érvényesültek. A belföldi élelmiszerpiac a 2002-2003. évi látványos növekedés után – amikor a kiskereskedelmi eladások két év alatt 19,8 százalékkal emelkedtek – 2004-ben mindössze 2,8 százalékkal bővült, majd 2005 elején a növekedés megállt. Az élelmiszeripar termelése 2004-ben 3,5 százalékkal csökkent: a belföldi eladások visszaesését az export növekménye nem tudta ellensúlyozni. Az élelmiszeripar elhúzódó válságát jelzi, hogy 2005 januárjában a visszaesés már 9,8 százalékos volt. A hazai élelmiszertermelők részesedése a belpiacon a korábbi 90 százalékról kb. 85 százalékra esett.

2004-ben az élelmiszerimport értéke 28,9 százalékkal, igen jelentős mértékben emelkedett (euróban), miközben az export csak 6,1 százalékkal bővült. Az egyenleg 222 millió euróval romlott. A behozatal valamennyi fontos árucsoportban nőtt, a legnagyobb mértékben az élőállat, a hús- és húskészítmények, a gabona- és gabonakészítmények, valamint az italok esetében. Az első félévi gabonaimportot a rendkívül rossz 2003. évi termés magyarázza, az élőállat- és húsbehozatalt a hazai termelés és feldolgozás mérsékelt versenyképessége, az italimportot pedig elsősorban a korábbi magas hazai vámok megszűnése. A magyar piacra legnagyobb értékben szállító ország Németország, Hollandia és Lengyelország volt. A 2004-ben csatlakozott országokból származó import volumene másfélszeresére nőtt. A korábban megszokott magyar exporttöbblet helyett Csehországgal szemben kiegyensúlyozottá vált a magyar forgalom, Lengyelországgal és Szlovákiával szemben pedig deficitessé.

A mezőgazdasági termelői árak 2004-ben 5,4 százalékkal csökkentek: ezen belül a növényi termékek árai 13,8 százalékkal estek, az állati termékek árai viszont 3,9 százalékkal emelkedtek. Az árcsökkenés nem hozható közvetlen kapcsolatba a csatlakozással, és mértéke sem rendkívüli a korábbi évekkel összehasonlítva.

2004-ben az élelmiszerek fogyasztói árai 6,5 százalékkal, az általános inflációnál kisebb mértékben emelkedtek. Az áremelkedés üteme egyre lassul, 2005 februárjában az árszint mindöszsze 1,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Eközben az árarányok alaposan átrendeződtek; jelentős mértékben emelkedett a sertéshús és -zsiradék, valamint a cukor ára, míg esett a burgonya, a friss zöldség és gyümölcs, a liszt, a tojás, a tej és az étolaj ára.

Az árváltozásoknak csak kisebb része tulajdonítható közvetlenül a csatlakozásnak (tej, cukor), a többi élelmiszer árait elsősorban a hazai termelés ingadozása alakította (sertéshús, liszt, zöldség-gyümölcs, burgonya).

Feszültségek 2004-2005 fordulóján

A csatlakozás előtti utolsó hónapokban az agrárkormányzat új hitelkeretek megnyitásával, hitelátütemezéssel és támogatásokkal igyekezett biztosítani az ágazat likviditását, és forrást teremteni a beruházásokhoz. Az eladósodottság különösen a nagyüzemek körében erősen növekedett, bár a hitelek összetétele javult. 2004 végére azonban a támogatások kifizetésének késése és a gabonaintervenció működésképtelensége miatt likviditási válság alakult ki, amely 2005 februárjában a termelők demonstrációjához vezetett.

A közép-kelet-európai országok többségében az agrárszektor csatlakozása egyelőre igazi sikertörténet: Lengyelországban a gazdák jövedelme 50 százalékkal emelkedett, valóságos export-boom bontakozott ki, és az állati termékek termelői árai jelentős mértékben emelkedtek, ahogyan Szlovákiában is. A számítások szerint a jövedelmek Magyarországon is 28 százalékkal növekedtek – azonban csak papíron, mert a minisztérium által 2004-re ígért támogatásoknak az év végéig csak a felét kapták meg a termelők, az intervenciós rendszer működésképtelensége miatt pedig nem, vagy csak 20-25 százalékkal alacsonyabb áron tudták értékesíteni gabonájukat.

Ahogyan azt az uniós ellenőrzések már hónapokkal a csatlakozás előtt jelezték, az intézményi felkészülés – elsősorban a támogatások kifizető ügynökségeként működő Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH), illetve az általa működtetett Integrált Irányítási és Ellenőrzési Rendszer (IIER) kialakítása – késett, a rendszer nem volt képes maradéktalanul ellátni feladatait.

Az agrárkormányzat a költségvetés tervezésénél nem vette figyelembe, hogy a KAP támogatási rendszerére való áttérés százmilliárdos nagyságrendű előfinanszírozást igényel, mivel az uniós költségvetésből utólag történnek a kifizetések. Ezzel tovább nő az agrárköltségvetés évek óta maga előtt görgetett hiánya: a 2004. évre vonatkozó (és az FVM által arra az évre ígért) ún. top-up kifizetések (a területalapú támogatásokat a nemzeti költségvetésből kiegészítő pénzek) mintegy 90 milliárd forintját nem a 2004. évi, hanem a 2005. évi költségvetés tartalmazza, a 2005. évre vonatkozó pénzeket pedig majd a 2006. évi költségvetés foglalja magában. A költségvetés évről évre fokozódó determinációja oda vezet, hogy nem maradnak források a nemzeti hatáskörben megállapítható támogatások számára, valamint – és ez a nagyobb veszteség – a hazai társfinanszírozást igénylő uniós programok önrészére, ami által igen nagy uniós pénzektől eshet el a magyar mezőgazdaság.

A Nemzeti Vidékfejlesztési Terv elkészítésének, illetve brüsszeli jóváhagyásának késése miatt a pályázatokat a tervezettnél később tudták meghirdetni. Az MVH akkreditálásának elhúzódása késleltette a Sapard- – eredetileg előcsatlakozási alap – pályázatok feldolgozását, de az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP) pályázatainak meghirdetését is, mert azt a Bizottság csak a Sapard-pályázatok feldolgozása után engedélyezte.

Az adminisztráció túlterheltsége, illetve forráshiány miatt az FVM 2004 végén számos pályázatot felfüggesztett, az ún. állatjóléti támogatások (sertés, baromfi) kifizetését pedig leállította, a Bizottságtól pedig egyes támogatások jogcímek közötti átcsoportosítását kérte.

A gabonaintervenciós rendszer működtetéséhez nincsen elegendő raktárkapacitás. 2005. április végéig a termelők és a kereskedők 4,3 millió tonna gabonát ajánlottak fel intervencióra, de ebből mindössze 2,1 millió tonnát vettek át. Legalább 2 millió tonna gabona sorsa rendezetlen, és 2005 nyarán már egy átlagos termés is súlyos helyzetet teremthet. Az év elején indított raktárépítési program hatása csak hónapok múlva fog jelentkezni.

Gazdademonstráció után

A támogatások késése által leginkább érintett nagyobb magántermelők – a hivatal először a kisebb kifizetéseket teljesítette – 2005 februárjában traktoros demonstrációt kezdtek a fővárosban és az utakon. Követelték az elmaradt kifizetések teljesítését, a felfüggesztett AVOP- és NVT-pályázatok megnyitását, az FVM által a Bizottsághoz intézett – az NVT források átcsoportosítására vonatkozó – kérelem visszavonását, valamint az intervenciós felvásárlás biztosítását. A gazdák petíciója a minisztérium kötelezettségeinek és be nem váltott ígéreteinek teljesítésén túlmenően néhány homályos, illetve irreális követelést is tartalmazott, mint az adóskonszolidáció vagy a kritikus helyzetű ágazatok helyzetének rendezése.

A több hetes tárgyalásokat lezáró megállapodásban az FVM határidőket vállalt a 2004. évi kifizetések teljesítésére, a 2005. évi támogatások meghirdetésére, a felfüggesztett pályázatok újbóli megnyitására, a 2005. évi kifizetésekre; vállalta egyes hitelek meghosszabbítását, az állatjóléti támogatások újbóli életbe léptetését, 500 ezer tonna gabona intervenciós raktárra vételét a tárolóval nem rendelkező gazdálkodóktól, valamint deklarálta, hogy egyes pályázatoknál előnyben részesítik a kisebb gazdálkodókat, illetve megszüntetik azok hátrányos kezelését (pl. az ún. életképességi határok módosításával).

A tárgyalások során a kormányzat deklarált célja volt, hogy a problémákat a 2005. évi agrárköltségvetés keretein belül kezelje, és végül valóban csak 2,4 milliárd forintos többletkiadást vállalt. Tízmilliárdos nagyságrendű, egyelőre rejtett többletet okoz azonban a termelői hitelek meghosszabbítása, valamint az a kártérítés, amit az intervencióra felkínált, de raktárhiány miatt fel nem vásárolt gabona után kell kifizetni (az intervenciós ár és a termelők által realizált tényleges eladási ár különbözetét). A minisztérium gondjait enyhíti, a gazdák és más árutulajdonosok gondjait azonban súlyosbítja, hogy az Európai Bizottság az intervenciós felvásárlás határidejét három hónappal meghosszabbította.

Végeredményben tehát a nagy problémákat – az agrárköltségvetés halmozódó hiányát és a gabonaintervenció működésképtelenségét – nem sikerült megoldani, de ez a 2004. évi költségvetés keretei között nem is volt megvalósítható. Néhány hónapon belül – talán már aratáskor – újabb feszültségek várhatók. A gazdademonstráció pozitív hozadéka azonban az, hogy felhívta a figyelmet az agrárium, de általában a magyar vidék problémáira, és talán megindul a témában szükséges közös gondolkodás.

A magyar agrárszektor első éve az unióban szinte csak a negatív várakozásokat igazolta: magas jövedelmek, stabil értékesítési árak és bővülő piacok helyett a mezőgazdasági termelők bizonytalanságot, likviditási problémákat és import-boomot tapasztalhatnak. A csatlakozásnak leginkább a fogyasztók látták hasznát, a tovább növekvő választék és a kedvezően alakuló élelmiszerárak révén.