Státusz: a Kárpát-medencében régen meghonosodott, mára nem tájidegen; ún. ójövevény.

Tájnevei: vetési tarsolyfű, foghagymaszagú fű, nagy borocska, nagy borsócska, nagy szükés fű, nyűfű, poloskafű, palaczkafű, temondádfű, vadmustár, vadtorma, vetési tarsóka.

Borítási százalék tendenciája: 1950-hez képest 1611,1%!

Őshaza: Talán Belső-Ázsia.

Rendszertan: a mezei tarsóka a kétszikű zárvatermők Dicotyledopsia osztályának, Capparidales rendjének, Cruciferae – keresztesvirágúak – családjának, a Thlaspi nemzetségnek egyik faja.

A nemzetség leggyakoribb hazai képviselője: mezei tarsóka (Thlaspi arvense L.). A Thlaspi nemzetségből nincs termesztésbe vont faj Magyarországon, de a keresztesvirágúak családjából igen sok fajt termesztünk (pl. káposztafélék, repce, retekfélék…)

Életforma: T2-3

A kifejlett növény habitusa (leírás):

Egyéves, magról szaporodó, lágyszárú növény. Fő tömegében tavasszal csírázik, de ősszel csírázva tőlevélrózsás állapotban áttelel. Szára feltörekvő, egyenes és a csúcsközeli szakaszon elágazó. Az elágazásokon fehér, illetve krémszínű, apró, jelentéktelen virágok találhatóak. Igen jellegzetes az, hogy a virágzati tengelyen egy időben találhatóak kötött termések és a virágzat csúcsán virágzó virágok, illetve bimbók. A növény kopasz, zöld, de néha sárgás tónusú. 10-50 cm átlagmagasságú, de kedvező körülmények között 80 cm magasra is megnő!

A mezei tarsóka szétdörzsölve enyhe hagymaszagot áraszt. (Az igen intenzív hagymaszagot árasztó hagymaszagú tarsóka közeli rokona. Életmódja és elbírálása termesztéstechnológiai szempontból azonos a mezei tarsókáéval.)

Csíranövény habitusa (leírás):

A csírázó növény sziklevele zömök tojásdad, lekerekített csúcsa néha kicsípett. A levélnyél körülbelül olyan hosszú, mint a levéllemez. A sziklevelek épszélűek. Jellegzetesen „káposztaféle" a csírázó tarsóka, és ennek oka az igen közeli rokonsági fok (azonos növénycsalád). Az első valódi lomblevelek világosak, kissé hullámos szélűek, fordított tojásdad-ovális alakúak, és hosszan lefutó levélnyéllel ízesülnek. A tőlevélrózsa közepe világosabb árnyalatú – szinte sárgás –, mint az abból kibomló lomblevelek.

Részletes morfológia (alaktan)

Gyökér:

Közepesen mélyen gyökerező, jól fejlett orsógyökeret nevel.

Szár:

Világoszöld, felálló, jellemzően a csúcsi részben elágazó. A szárat megtörve enyhe hagymaszag érezhető. A szár rostos tapintású, kopasz.

Levél:

A szárlevelek megnyúltak, hosszúkásak, világoszöldek. A fonák és a levélfelszín azonos árnyalatú. A levelek széle a hullámostól az éles fogasig változhat, de a leginkább a karéjos levélszél jellemző. Igen jellegzetes a levélalap alakja. A levelek úgynevezett nyilas vállal ízesülnek a szárhoz, és ez eredményezi azt a látszatot, mintha a levelek két „karral" átölelnék a szárat. Az egyszerű levél szórt állású. Átlagos mérete: 20-50 mm hosszú és 10-20 mm széles. A levelek is kopaszok.

Virág:

Első szemlélésekor az elhelyezkedése tűnik szembe, ugyanis a virágzati tengely nyurgulása során a csúcsi rész folyamatosan virágzik. Sziromlevelei igen keskenyek, fehér vagy krémszínűek. Az igen apró (2-5 mm) sziromlevelek száma 4, amelyek egymásra merőlegesen rendeződnek (innen a család neve: keresztesvirágúak).

Virágzat:

A virágok hosszú fürtvirágzatot alkotnak. A virágok nem egyszerre nyílnak, ezért egy növényen egyszerre megtalálható a bimbós, virágzó és termést érlelő fenológiai stádium is.

Virágzási idő:

Áprilistól folyamatosan, a fagyok beálltáig.

Termés:

A termése kétüregű becőke (5-18 mm ovális alakú képlet); ezek növényenként kb. 2000 apró magot tartalmaznak. Jellemző, és segít a felismerésében, hogy ezt a becőkét széles, áttetsző, szív alakú hártya keretezi. Éréskor felülről lefelé hasad meg a termés.

Mag:

Apró, tojásdad, oldalról kissé lapított. Színe sötétbarna-fekete, felszíne redőzött. Átlagos mérete kb. 1,5 mm. Magprodukciója relatív alacsony, és a magok életképességüket csak rövid ideig (6-10 év) őrzik meg, de a talajban való tartózkodásuk segíti a csírázást. A csírázási idő fő tömege április közepétől a fagyokig tart. Igen korán kezd csírázni, és ez az év folyamán folyamatos marad, ugyan csökkenő intenzitással.

Fellelhetőség

Elterjedés:

Nincs jellemezhető elterjedési terület. Napjainkra meghonosodott szinte egész Európában és Afrika északi részén, illetve Észak-Amerikába is behurcolták. Hazánkban mindenütt elterjedt, de elsősorban a tápanyagban gazdag homokos és vályogtalajokon gyakori.

Gazdasági kártétele ritkább, mint fellelhetősége. Leginkább a gyomflóra „színesítője", és csak ritkán gyomosít intenzíven.

Előfordulás:

Különösen gabonafélékben, de kukoricában, repcében, cukorrépában, egyéb kapásokban, szőlőben, zöldségkultúrákban, gyümölcsösökben, tanyákon, kertekben, parlagokon, elhanyagolt területeken.

Kitett, veszélyeztetett területek és kultúrák

Kora tavaszi csírázása miatt leggyakrabban a gabonavetésekben – azon belül is a tavaszi vetésekben, illetve a rosszul telelt őszi vetésekben – jelenthet gondot, de komolyan gyomosíthat és felszaporodhat – nagy felületen – a repcében, a közeli rokonsági fok miatt. Igazán fáradtságos a védekezés a herbicidekre érzékeny retekfajok termesztése során, itt ugyanis a vetésváltásra és a mechanikai védekezésekre korlátozódik a beavatkozási lehetőség; a kultúrnövény herbicidtoleranciája ugyanis nagyságrendekkel alacsonyabb, mint a mezei tarsókáé. A káposztafélék termesztése során hasonló problémával szembesülünk, és a lehetőségek tárháza sem igen bővül a fentihez képest. A nedvesség hatására kocsonyássá vált magfelszín miatt a mag a mozgásban lévő élőlényekre és gépekre könnyen rátapad, így biztosítva a széthurcolását. Saját megfigyelések szerint szálanként szinte mindenütt fellelhető, de a Kisalföldön, a Dunát és a Tiszát kísérő vályogtalajokon gyakori; megjelenése néhol tömeges ezeken a területeken.