Az ott elhangzott magyar javaslatok célja az volt, hogy életben tartsák a hazai termelést. A magyar cukorpiac ugyanis az uniós csatlakozás óta csak vergődik a balkáni cukorimport, az uniós cukorfelesleg okozta nyomás és a megoldáskeresésre irányuló viták elhúzódása miatt. Vészesen fenyeget a termelés további visszaszorulása és a gyárbezárás réme is. Az állítólag már megszületett kompromisszumos megoldást június 22-én ismerteti az EU agrárbiztosa, Mariann Fischer Boel asszony. Hogy mi várható, arról már vannak kiszivárogtatott hírek. Ilyen hír, hogy megszüntetik a piaci zavarok levezetésére szolgáló cukorintervenciót, és a felvásárlási ár szintje is kérdéses. Az EU-reformot legkésőbb novemberben szeretnék elfogadtatni, hogy azt decemberben már a WTO (Világkereskedelmi Szervezet) következő fordulója elé terjeszthessék.

Magyarországra nézve egyelőre nehezen számíthatók ki a reform következményei, annyi viszont biztosan látszik, hogy az unióban kvótacsökkentés lesz. A 17 millió tonnás szintet 14,2 millió tonnára mérsékelnék, emellett 2009-től megnyílna az unió piaca a harmadik világból érkező olcsó nádcukor előtt, amelyet az unió belső árain értékesítenek. Ezzel egyidejűleg az uniós árat a világpiaci árszinthez közelítik – azaz, mivel most az uniós közel háromszor magasabb, csökkentik –, s ezt a gazdasági csavart úgy kívánják megoldani, hogy az unió cukoripara eközben is versenyképes maradjon a világpiacon. Mérséklődhet a 158.000 Ft/t intervenciós ár, amely árbevétel-kiesést fog okozni, de ezt a termelők a veszteségeik 60%-a erejéig visszakaphatják az EU-tól, amennyiben sikerül az elképzeléshez forrást találni.

Az EU-ba lépésünket követően nem sokáig éltek azok a magyar remények, miszerint egy-két évig a szakma élvezheti a jelenlegi rendtartás előnyeit. Két hónap után be kellett látni, hogy nem tud megerősödni az ágazat, és a cukorár mára az intervenciós ár alá esett, a cukorrendtartás működőképességének hiánya miatt. Az EB nem csökkentett kvótát, és a belépő új tagok a megengedettnél nagyobb cukormennyiséggel csatlakoztak. Nem segítette az egyensúly kialakulását az EU 2000-ben kötött egyezsége sem, ami szerint a balkáni országok – Szerbia, Bosznia, Macedónia – korlátlanul exportálhattak a közösségbe. Ez a magyar érdekeket csak a belépés után sértette, mert hozzánk is került közel 300 ezer tonna balkáni cukor. Éppen akkor, amikor idehaza is jó termés volt, és a cukoripar teljesítette a 400 ezer tonnás kvótát. A Cukoripari Egyesülés igazgatója egy napilapnak adott interjúban azt javasolta a válság lehetséges megoldásaként, hogy a kvótán felül termelt 10%-os mennyiséget át kellene irányítani az idei kvóta terhére, és egyidejűleg csökkenteni kellene a vetésterületet. Ez utóbbi megvalósulni látszik, hiszen ismét csökkent 5.000 ha-ral a vetésterület, ami már csak alig 60.000 ha-t tesz ki. További lehetőség az intervenciós felvásárlás, amelyet a cukorgyárak – ahogyan azt jelezték is – alkalmazni kívánnak. A helyzet egyáltalán nem szerencsés a feldolgozók számára, hiszen a termelők részére kifizették a rendtartás által előírt minimumárat, miközben a cukorárcsökkenés miatt nem realizálódnak a tervezett bevételeik. A csökkent vetésterülettel megindult idei termelés résztvevői közül pedig valószínűleg továbbiak esnek ki, mert az életben maradáshoz el kell érni az 50 t/ha-os termésszintet. Ezt sokan nem tudják teljesíteni – különösen, ha az időjárás sem kedvez –, és lemorzsolódnak.

A megoldást minden piaci résztvevő igyekszik keresni idehaza is, a kialakult helyzet azonban nagyon bonyolult. A cukor értékesítési ára a csatlakozás előtti szint alá csökkent, miközben a cukoripar a nyersanyagért 30%-kal magasabb árat fizet. Ez a helyzet nem tartható, a cukorfelesleget – ami legalább 30-50 ezer tonnát jelent – mindenképpen ki kell vezetni a piacról. Mindehhez adottak a logisztikai feltételek, csak a hatósági közbenjárásra kell várni.