Lezajlott a demonstráció, és sokak számára úgy tűnhet, hogy megnyugodtak a kedélyek, no meg – ha nehezen is, de – célba értek a támogatási pénzek. Közben minisztercsere is történt a szaktárca élén, ami bizonyos értelemben ismét okot ad – türelmi idő mindenkinek jár – a bizakodásra. A termelésből érkezett szakember egy év alatt két év munkáját akarja elvégezni, ami kétségtelenül szimpatikus és gyakorlatiasnak tűnő bejelentés. Leginkább a támogatások határidőre történő célba juttatására vonatkozó elképzelését fogadta – kis szkepticizmus kíséretében – örömmel a gazdatársadalom. De vajon lesz-e elegendő mozgástér az új miniszter számára, és megtalálja-e a hangot a szintén újsütetű pénzügyminiszterrel? Sajnos a politika már számos esetben bebizonyította, hogy az akarata mindig érvényesül, még az erősen szakmai természetű kérdések eldöntésében is. Márpedig a mezőgazdaságban nem elsősorban politikai döntésekre, hanem nagyon is szakmaiakra lenne végre szükség. A lózungokat, praktikákat szerencsésebb lenne – a gazdaság egésze szempontjából is – kevésbé súlyponti ágazatokban és nem sorsdöntő kérdésekben alkalmazni, vagy teljes egészében mellőzni.

A felkészítés és a felkészülés sem sikerült…

Az EU-s csatlakozásunk egyéves évfordulóján számos dicsérő tartalmú vélemény, állásfoglalás született a magyar gazdaság egészéről, csatlakozási sikeréről, ami alól egyedül a mezőgazdaság képezett kivételt. Vagyis ez az ágazat az egyedüli, amelyik – remélhetőleg csak egyelőre – a kormányzat által is elismerten vesztese a csatlakozásnak. Ezt talán már az átlagpolgár számára sem szükséges megindokolni, hiszen mindenki tapasztalhatja, ahogyan a termékpalettáról leszorulnak a magyar mezőgazdasági termékek. A kérdés az, hogy szembe akar-e nézni a magyar társadalom a magyar gazdákat folyamatosan sújtó, már-már végzetes csapásokkal? Vajon kiállja-e a hitelesség próbáját az a gyakori és oknyomozást nélkülöző sajtóállítás, hogy a magyar gazda – önhibájából – drágán termel? Kétségtelenül nem sikerágazat a mezőgazdaság, nem nyertes a magyar termelő, és tevékenysége nem hasonlítható össze a sikeres bankszféráéval, szolgáltatókéval és egyes feldolgozókéval, kereskedőkével. A mezőgazdaság az unióban mindenütt támogatott ágazat – nem is akármilyen mértékben –, és ott már nem kérdés az, hogy miért. Rajtunk kívül talán az újonnan csatlakozott országok mindegyikében megértette a politika és a közvélemény az ide vágó összefüggéseket, és minden lehetséges lépést megtettek mezőgazdaságuk megmentése érdekében. Mindezt nagyon komoly belső propaganda előzte meg, holott a mezőgazdaság egyik új tagállam gazdasága esetében sem játszik akkora szerepet, mint nálunk. A magyar ember figyelmét kellett volna arra felhívni, hogy magyar terméket fogyasszon – ahogyan azt évszázadok óta tette –, mert az új helyzetben így segíti legjobban az ország boldogulását. Ezzel az egyszerű szemlélettel talán könnyebben lehetett volna védeni a mezőgazdaság piaci pozícióit. Kampány természetesen nálunk is volt, csak a „mákos guba szintű" fejtegetés egészen más célokat szolgált. A gazdálkodók részéről már ekkor is érkeztek visszajelzések, hogy nem lesz jó ez a felkészítés, de félelmük nem talált meghallgatásra. Sőt, éppen elmarasztalták őket, hogy rosszul dolgoznak, tartják a markukat a támogatásokért, nem tesznek semmit a pozíciójuk megvédése érdekében. A mezőgazdasági ügyekben tájékozatlan városi átlagembernek, az iparosoknak több sem kellett, azonnal a gazdák ellen irányuló ellenszenvüket fejezték ki. Már idejekorán elhangzott az a képtelenség is, hogy a magyar gazda nem versenyképes, és ezt az újságok hosszasan taglalták…

A látszat néha csal

Először is; – a támogatásokhoz való hozzáférés enyhén szólva is katasztrofálisra sikeredett mindjárt az első évben, ami párját ritkítja az uniós tagállamok között. Ez alapvetően meghatározza a következő gazdasági év sikeres újrakezdését, még akkor is, ha senki nem beszél erről a hivatalok részéről. Egyébként a magyar gazdálkodók semmivel nem tehetségtelenebbek, nem lustábbak, nem számítóbbak, nem követelőzőbbek más nemzetek gazdáinál, sőt, a termőföldjeink többnyire magasabb minőségben jegyzettek. A versenyképességnek azonban két fontos kitétele van. Vagy a termelékenységet kell fokozni, vagy a költségeket csökkenteni. A múlt év mindenütt kiváló időjárási paraméterei következtében beigazolódott, hogy a termésbőség (meggy, alma, burgonya, zöldségek, gabona) még nem egyenlő a sikeres – árbevétellel és főképpen nem nyereséggel kecsegtető – gazdasági évvel. Attól, hogy teljes gőzzel mennek a lízingelt, újszerű kombájnok az utak mentén, temérdek teherjármű hordja a gazdag termést, még nem feltétlen működik jól a mezőgazdaság. Ez csak a hozzá nem értő átlagembert, a nem szakavatott operatőrt és szerkesztőt téveszti meg.

A költségek értelmetlenül magasak

Az egyik legnagyobb költségtényező az energiáé, amelynek hazai árszintje a négy legdrágább között van Európában. A gázolaj ára soha nem látott magasságokban van éppen akkor, amikor a tavaszi talaj-, vetés- és növényvédelmi munkák folynak. Az ukrán, szlovén, szlovák vagy a lengyel gazdák e tekintetben sokkal kedvezőbb helyzetben vannak. A másik gond, hogy a termék versenyképességében nagy szerepet játszik a forgalmi adó, hiszen az élelmiszer általában a végfelhasználókhoz kerül. A magyar áfa Európa-szerte a legmagasabb.

A felhasznált input anyagok költségei évente mintegy 5-15%-kal emelkednek, mert a termékek alapanyaga általában nyugati eredetű, és ez az árban érvényesül is. A megvásárlásuk viszont elengedhetetlen, mert a tápanyag-visszapótláshoz, a növényápoláshoz feltétlenül szükségesek.

Azután ott vannak a hitelek, amelyek a gazdaember számára mindig valamilyen nem várt huncutságot takarnak. Ha ráfanyalodik, akkor azonnal azzal szembesül, hogy a beruházási és fejlesztési hitelek kamatai 12-17% között mozognak, ezzel szemben az EU-ban ugyanez 3-6%. A hitelfeltételek éppen a versenytársaknál sokkal kedvezőbbek, pedig gyakran még a bank neve is ugyanaz!

A támogatás nem adomány

A támogatások mértéke és egyáltalán; a szükségességük az EU-ban már nem is beszédtéma, hiszen mindenki tudja, hogy enélkül nincs nyereséges mezőgazdasági termelés. Nem is támogatás néven, csak egyszerűen kifizetésként emlegetik. Magyarországon első éves alkalmazásuk botrányosan sikerült, sőt, a távozó államtitkár becslése szerint az agrártámogatások összegének közel 90%-a mindössze 100 nagyvállalkozás kasszájába vándorolt. A támogatásról pedig tudjuk, hogy a magyar gazda a versenyképességhez szükséges mérték – azaz a régi tagok számára teljesített kifizetés – felét sem kapja meg. Kétségtelen, hogy objektív öszszehasonlításra nincs mód, de az bizton állítható, hogy a támogatás a jelenlegi és a következő időszakban várható mértéke nem elegendő a korrekt versenyhez.

És akkor még nem beszéltünk a közterhekről, amelyeknek szinte mindegyike kiugróan magas; – például a munkabérek után fizetendő mértékük szintén meghaladja az EU 15-ök átlagát. Ezekből az állami büdzsé értelemszerűen csak rövid távú előnyöket élvez, ugyanakkor mindez rengeteget ront a mezőgazdasági vállalkozások versenypozícióján.

Nos, hogyha még ilyen feltételek között is vannak magyar gazdaságok, amelyek állják a versenyt, akkor ott nagyon okosan és jól dolgoznak! Hogy drágán termelnek? Igen, ebben a közgazdasági miliőben csak drágán lehet termelni ahhoz, hogy legalább csekély nyereség képződjön. Mindezek után biztosan senki sem csodálkozik azon, hogy kiszorulnak a magyar élelmiszerek – különösen a külföldi tulajdonú – élelmiszerláncok áruházainak pultjairól.

A fentiek alapján arra a végkövetkeztetésre juthatunk, hogy valóban szükség lenne az új szakminiszter vállalásának, elképzeléseinek megvalósítására. Az „entrée" – az első piacvédő belépő – nem rossz, hiszen megtiltotta az import tej behozatalát Szlovákiából. Ennek ellenére nincs könnyű helyzetben, mert időközben folytatódik az EU diszkriminatív agrárpolitikája. A 2007-2013 közötti időszakra tervezett költségvetés szerint az egy főre jutó agrár- és vidékfejlesztési támogatások mértéke a régi tagoknál 48347 €/fő (2416 €/ha), az új tagoknál 14373 €/fő (1545 €/ha), tehát alig változik. Számottevő közeledésnek nyoma sincs. Hogy ez milyen távlatokat fest a magyar gazdák elé, azt mindenki sejtheti, és hamarosan érezheti is. Egyetlen módon lehet elkerülni a magyar mezőgazdaság ágazati katasztrófáját, mégpedig közös akarattal, nemzeti együttgondolkodással és a lehető leggyorsabb, hatékony piacvédelmet célzó cselekvéssel.