A magasabb hozamok elérése, a táplálóanyagokkal szemben támasztott igények kielégítése érdekében napjainkban az állatoknak már nem csupán a makro-, de a mikro-táplálóanyagokkal szemben támasztott igényeinek is a legteljesebb mértékben eleget kell tenni. A problémát súlyosbítja, hogy a korábban sikeresen és hatékonyan alkalmazott állati eredetű zsír- illetve fehérjehordozók, valamint hozamfokozók használatát az elmúlt időben az EU-országokban betiltották, illetve használatukat jelentősen korlátozták (Ziggers, 2002).

Fehérje- és aminosav-ellátás és a hiányos takarmányozás következményei

Az egyes táplálóanyagok közül kiemelt fontosságú a fehérje- és ezen belül a megfelelő aminosav-ellátás, aminek a nevelés, a hízlalás és a vemhesség, valamint a laktáció során egyaránt nagy a jelentősége. Példaként a kocasüldő-nevelés és vemhesség szükségletét mutatjuk be. Bár a kocasüldő-nevelés során a visszafogott takarmányozás indokolt (12,3 MJ ME, 18,1% nyersfehérje, 1,06% lizin), a javasolt mennyiség azonban a későbbi szaporodásbiológiai mutatókra is kedvező hatást gyakorol. Hiányos takarmányozás esetén az első össztrusz időpontja későbbre tolódik, a ciklus szabálytalanul jelentkezik, és rendszerint késik. A vemhes kocák táplálóanyag-igénye (1. táblázat) alapján a sertés számára elsődlegesen limitáló aminosav, a lizin szükséges mennyisége a vemhesség első szakaszában nagyobb, a későbbiekben viszont a szükséges mennyiség csökkenthető. A táplálóanyag-ellátás szempontjából különösen a búgatást követő első két hetes időszak kritikus, mivel ekkor következik be az implantáció, így hiányos takarmányozás során még megfelelő számú ovulált petesejt esetén is csökken a fejlődő embriók száma. A második szakaszban a takarmányadag mennyisége 10-15%-kal növelhető, hiány esetén ugyanis a koca saját tartalékait éli fel, amelynek eredményeképpen nő a selejtezések aránya.

A szükségletnek megfelelő nyersfehérje-, illetve esszenciális aminosav-mennyiség az állati eredetű fehérjehordozók felhasználásának korlátozása miatt (2. táblázat) csak folyamatos aminosav-kiegészítés mellett elégíthető ki (Hegedűs, 1990).

Fehérje-, illetve aminosavhiányt nem csak a takarmány abszolút fehérje-, illetve aminosavhiánya idézhet elő, de a jelenségre a fehérje emészthetősége is hatást gyakorol. A nyersfehérje emészthetősége a takarmány-alapanyagok hidrotermikus eljárásokkal történő előkezelésével is javítható. A nem megfelelően végzett kezelések hatása azonban ellentétes irányú is lehet (3. táblázat).

A nyersfehérje mennyisége és emészthetősége mellett szintén lényeges kérdés annak az állati termékbe történő beépülése. Ez oly módon javítható, hogy az aktuális szükségletnek megfelelő ellátás mellett a fehérje-/energiaarányt is optimalizálni kell. Megfelelő mennyiségű aminosav ugyanis csak optimális arányban jelenlévő energia segítségével épülhet be. Az optimálisnak tekintett arány 2,03 g nitrogén/1 MJ ME, illetve 0,64 g lizin/1 MJ ME.

Az energiaellátás jelentősége és az energiahiány következményei

Az energiakiegészítésnek számos módja terjedt el, ebbe a közepes energiatartalmú gabonamagvak etetése éppúgy beletartozik, mint a koncentráltabb állati zsírok, illetve növényi olajok hasonló célú felhasználása. Az EU-rendelkezések értelmében az állati zsírokat fokozatosan növényi olajokkal kell helyettesíteni. Ebben az esetben viszont két problémával kell szembenézni. Egyrészt a növényi olajok egy részének energiatartalma elmarad a korábban alkalmazott állati zsírokétól (4. táblázat). Másrészt viszont az állati zsírok zömében telített zsírsavakat tartalmaztak, míg a növényi olajok zsírsavtartalma nagyrészt telítetlen, aminek hatására megváltozik az állati szövetek (pl. hús) zsírsavösszetétele, valamint a nagyobb telítetlenzsírsav-tartalom miatt csökken annak oxidatív stabilitása is. Kedvező hatása lesz viszont az olajoknak az esszenciáliszsírsav-ellátás szempontjából, amelynek hiányában a növekedési intenzitás csökkenése és bizonyos bőrproblémák jelentkeznek (Christensen, 1985). Az esszenciális zsírsavak szerepe már a malacok esetében is fontos, mert kiindulási vegyületként szerepet játszanak a biológiai membránokat felépítő többszörösen telítetlen zsírsavak (pl. arachidonsav) szintézisében, aminek a bélcsatorna szempontjából van jelentősége. A bélhámsejtek ugyanis állandó megújulási folyamaton mennek át, és ehhez a folyamathoz jelentős mennyiségű többszörösen telítetlen zsírsavra is szükség van. A zsírkiegészítéssel kapcsolatban szükségesnek tartjuk megemlíteni, hogy a takarmányok zsírtartalmának növelése jelentős mértékben megnöveli az E-vitamin szükségletet is (Lund, 2001).

Az energiakiegészítés jelentős hatást gyakorol a szaporodásbiológiai mutatókra is, úgy a tenyészsüldők, mint a kocák esetében, mivel a takarmányok hiányos energiaellátása esetén csökken a születési és választási alomszám, valamint megnő a malackori elhullások aránya (Cole, 1990). A tenyészsüldő-nevelés során a visszafogott takarmányozás nem jelenthet hosszabb ideig fennálló energiahiányt, ezért alaptételként el kell fogadni azt az elvet, hogy a süldők tápjának a nevelés során legalább 12,3 MJ/kg energiatartalommal kell rendelkeznie, amelyet a vemhesítést megelőzően célszerű 13,5 MJ/kg értékre emelni (Herold és Szabó, 1994).

Az energiaellátás szempontjából fontos a szoptató koca igényének kielégítése is. A laktáció során a koca képes jelentős tartalék mozgósítására, de ennek pótlása csak a takarmányok energiakiegészítésével valósítható meg.

Az energiakiegészítés hatására (5. táblázat) megnő a tejtermelés energetikai hatékonysága is (Babinszky et al., 1991). A szoptató koca energiaellátása szempontjából lényeges, hogy 1 kg tej termeléséhez átlagosan 8,4 MJ ME energia szükséges, amit a koca szervezete részben a zsír mobilizációja, részben a takarmánnyal felvett táplálóanyagok révén biztosít.

A kocatej összetétele ugyan csak részben függ a takarmányozástól, a tejtermelés viszont döntően, így a nem megfelelő takarmányozás a malacok csökkent növekedéséhez és nagyobb számú kieséséhez vezethet.

A rostellátás jelentősége és a hiányos rostellátás hatásai

A tenyészsüldők és a kocák számára fontos a megfelelő rostellátás biztosítása, egyrészt a folyamatos visszafogott takarmányozás, másrészt az egészségi állapot optimalizálása érdekében. A hiányos rostellátás a nagyüzemi gyakorlatban napi problémaként jelentkezik, mivel nagy rosttartalmú tömegtakarmányok etetésére nincs vagy csak nagyon korlátozottan van lehetőség (Fekete, 1995). A valóban megfelelő tömegtakarmányok etetésével ugyanis a napi adagban könnyen biztosítható lenne a süldők és a tenyészkocák számára kedvező 5-7%-os, vagy akár ezt meghaladó nyersrosttartalom.

Az ellés előtt a koca napi takarmányadagjában a nyersrosttartalom feltétlenül (akár 12-14%-ra is) megnövelendő. Számos eredmény utal arra, hogy az ellést megelőző időszakban fennálló alacsony nyersrosttartalmú takarmányozás hatására megnő az MMA-szindróma előfordulásának aránya.

Az ásványianyag-ellátás és a hiányos ásványianyag-kiegészítés hatásai

Az állatok megfelelő szintű ásványianyag-ellátása szintén lényeges, mivel a sertés szervezetének stabilitása csak ilyen módon biztosítható. Az ásványianyag-ellátással kapcsolatban meg kell említeni, hogy a takarmányok saját ásványianyag-tartalma a termőhelyi adottságoknak megfelelően rendkívül változó, így az aktuális szükséglet kielégítése érdekében feltétlenül indokolt az ásványi anyagok kiegészítése. A kiegészítés történhet szervetlen vagy szerves formában, utóbbiak alkalmazását a hatékonyabb biológiai értékesülés, illetve a kisebb toxicitás is indokolja (Close, 2002). A fémek felszívódása, akár jól disszociáló szervetlen sókból, akár valamely szerves komplexből történik, a takarmány egyéb anyagai által is befolyásolt, így például a gabonamagvak jelentős fitinsav-tartalma a foszfor mellett más elemeket, így többek között a kalciumot, magnéziumot, rezet és a cinket is megköti, gátolva azok hatékony felszívódását.

Jelentős probléma lehet már a felszívódás szintjén emellett az egyes fémek között fennálló antagonizmus. Ez azt jelenti, hogy valamely elemnek a takarmányban az aktuális szükségletet lényegesen meghaladó mennyisége gátolhatja egy másik elem felszívódását, hiánytünetet idézve elő, még abban az esetben is, ha az adott elem a takarmányban a szükségletnek megfelelő mennyiségben van is jelen.

A foszforhiány hatásai

A foszfor kiemelt jelentőségű elem egyrészt a csontképzési folyamatoknál, az optimális konstitúció fenntartásában, másrészt viszont a növényekben lévő foszfor jelentős része fitin-foszfor formájában van jelen, ami a monogasztrikus állatok szervezete számára nem hozzáférhető. Így tehát szükség van a tápok jelentős mennyiségű ásványi foszforral való kiegészítése. A probléma megoldható fitázenzim alkalmazásával, amely a növényi fitin-foszfort bontja, így az ásványifoszfor-kiegészítők mennyisége, valamint az ürített foszfor mennyisége is jelentősen csökkenthető (6. táblázat).

A foszfor mennyisége azonban még fitázadagolással is csak bizonyos mértékig csökkenthető, mert foszfor hiányában alimentáris meddőség alakulhat ki, ami kocasüldők esetében rendkívül kedvezőtlen hatású lehet, a kocák esetében pedig az alomtömeg csökkenésével kell számolni.