Miközben az ember mindezt már uniós tagország polgáraként tapasztalta, az eseményekben nem éppen bővelkedő évkezdet üres óráiban önkéntelenül is készített magában egy gyorsmérleget közel három éves tagságunk eddigi eredményeiről. Az elemzés természetesen nem lehetett sem elég alapos, sem elég pontos, inkább csak egy újévi játék, amely összehasonlítja a csatlakozás előtti mezőgazdasággal kapcsolatos jóslatokat a következő három-öt-tíz év várható eseményeivel. Lapunkban is számos prognózist írtunk a várható szerkezeti átalakulásokról, a birtokrendszer mozgásairól, a termelői rétegződésről, túlélési, felkapaszkodási és leszakadási folyamatok örömteli vagy éppen kegyetlen törvényszerűségeiről. Sokan sokféle álláspontot vázoltak, amelyek egy tekintetben egyezni látszottak. Mégpedig abban, hogy az EU kívánalmainak megfelelően kell alkalmazkodni és változtatni, mert gazdasági szempontból ez az új tagok feladata. Mindezt nagyon komolyan kell venni, és a magasabb szintű tudás megszerzéséért - amely a belépő az eredményes integrálódáshoz - tenni kell. Nem elég a "józan paraszti ész", nem elég a korábban megszerzett gyakorlat és tapasztalat, tudni kell alkalmazni az "új játékban" az új játékszabályokat. Három év távlatából ezzel minden gazdálkodó - aki előrébb jutott, és aki lemaradt - egyaránt tisztában van.

Csökken a gazdálkodók száma

A csatlakozást megelőző ún. felkészülési időszakban gyakran elhangzott, hogy a versenyt nem bírja majd mindenki, ezért komoly csalódás ér majd egyes embereket. A termelői szféra karcsúsodik, és öt év alatt akár meg is feleződhet a gazdálkodók száma. Riasztóan hangzott mindez, és sokan nem is vették komolyan a nagyon is megalapozott jóslatokat. A kezdeti technikai zavarok, az átállás nehézségei, a csúszások és a türelmi idő közepette még mindig sokan bíztak a túlélésben. Aztán ahogy rendeződtek a viszonyok, ahogy a számonkérésé lett a főszerep, és egy relatív rend kezdett felülkerekedni a káosz felett, úgy egyre tisztult a kép.

Még csak három gazdasági év telt el a csatlakozás óta, de már szép számmal akadnak olyan gazdálkodók, akik feladták. Talán bölcsebbnek érezték a rossz minőségű, kis területű földeken, a rossz és hiányos gépparkkal beszüntetni a növénytermesztést, vagy éppen a kevés és genetikailag értéktelen állatállománnyal való foglalkozást. Hiába a falugazdászok segítsége, a szaktanácsadás ott, ahol a gazdálkodás termőhelyi, anyagi vagy szellemi minimumfeltételei nem adottak. A parcella azonosító rendszer bevezetésétől kezdve a pályázatok megírásáig, a gyakorlati szakmai tudástól a piaci ismeretekig minden tekintetben folyamatosan fejlődni kell, lehetőleg az új kihívásoknak megfelelően és egyenlő mértékben. Mert hiába áll rendelkezésre a magas technológiai szinten megtermelt nagy tömegű gabona, ha hiányzik a piaci ismeret az értékesítésnél.

Differenciálódó termelői kör

Aki megértette az idők szavát, aki módszeres és következetes a termelési technológiákban, optimalizálja a folyamatokat, és adaptálja azokat a termőhelyi adottságokhoz vagy éppen az állat genetikájához, az a termelő előbbre tud lépni. Aki a nyereséget okosan, fejlesztésekre használta fel, emellett mobilizálható tartalékot képezett, az minden bizonnyal megtalálta a számítását az elmúlt három - az ország nagy részén jónak nevezhető - gazdasági évben. Jól látható módon kezd elválni egy 500-600 ha feletti területen gazdálkodó, szorgalmas, gyarapodó, egyre tehetősebb termelői réteg a kisebbektől. Persze utóbbiak egy része is luxusterepjáróval közlekedik már, csak ezt esetükben nem indokolja az üzletmenet, és nem biztos, hogy az autó náluk fog leamortizálódni...

A földek sorsa is a differenciálódás jegyében változik, a tulajdon a nagyobb termelők felé vándorol, illetve koncentrálódik. A "nagyhalak megeszik a kishalakat" idézhetnénk a kapitalista tanok ide vonatkozó legaktuálisabbikát, s talán így van ez ma már rendjén...

Volt két jó évünk...

Kétségtelenül a csatlakozás első pillanataitól kezdve bántja a magyar termelők igazságérzetét a támogatási összegek a korábbi uniós tagokéhoz képest csökkentett mértéke. A nem teljes értékűnek, másodlagosnak érzett tagság gondolata is demoralizáló, ugyanakkor nagyon józan vélemények is elhangzottak. A támogatás uniós és nemzeti részének együttes mértéke mégis nagyon sokat segített abban, hogy az okszerűen gazdálkodók egyre jobban megerősödjenek. Miután a kifizetési rendszer utolérte önmagát, és a támogatások fizetésének időpontja kiszámítható, azóta sokkal tervezhetőbb lett a gazdálkodás. Hangsúlyozzuk, hogy nem mindenki számára, csak azoknak, akik érett gazdálkodási koncepció mentén dolgoznak, akik nem "ad hoc" megoldásokkal operálnak, akik nem tolnak maguk előtt soha ki nem fizethető adósságokat, stb. Talán ennek következtében és köszönhetően merte kijelenteni a szakminiszter, hogy háromévnyi "igazodás" után fejlődési pályára állt a magyar mezőgazdaság. Már a 2005-ös év is jobban sikerült - amiben az időjárásnak nagy szerepe volt -, és ehhez hasonlóan 2006-ban is nyereséges volt a magyar agrárium. Kétségtelenül felfedezhetőek a korábbi évek erőfeszítéseinek első eredményei, amelyhez főként az uniós tagság, a termelői szféra igazodása és - újra megemlítve - a kedvező időjárás járult hozzá igen nagy mértékben.

Az EU-tagságot méltatva elmondható, hogy pozitív fordulat 2004-ben következett be a magyar mezőgazdaságban. Az uniós tagságot megelőző évben ugyanis még ágazati szinten veszteséges volt az agrárium tevékenysége, ám azóta folyamatosan nő az árbevétel-arányos nyereség, ami 2005-ben mintegy 50 milliárd forint volt, 2006-ban pedig ezt meghaladó eredményre lehet számítani.

Gráf József szerint az ágazati eredménynek évente legalább a 100 milliárd forintot el kell érnie ahhoz, hogy a mezőgazdaságban tevékenykedő gazdálkodóknak fejlesztésekre is jusson pénzük.

Optimizmus az egyik oldalon...

A vezetői optimizmus, az eredmények méltatása természetesen a szakminiszter kompetenciája, ugyanakkor ő is tudja, hogy nem minden gazdálkodó és nem minden területen tevékenykedő szakember látja ilyen optimistán a dolgokat. Mindenki előtt közismert az ország nehéz gazdasági helyzete, amelyet a kormányzat nem ritkán a mezőgazdasági támogatások megcsipkedésével, esetleg a kifizetések prolongálásával igyekszik átmenetileg enyhíteni. A területalapú támogatások határidőre történő fizetése a korábbi években közismerten nem sikerült, és most sem mindenki megelégedésére történik. A nemzeti támogatási összegéből, úgy tűnik, mintegy 25 milliárd Ft-tal kevesebbet kapnak összességében a termelők, amely még a 2006. év járandósága lenne a 2007. évi költségvetési keretből. Az ezzel kapcsolatos országgyűlési határozat értelmezése körül máris félreértések vannak, miszerint az nem kötelezi, csak lehetővé teszi a kifizetést - a szaktárca államtitkára szerint. További indok, hogy a 2005. évi intervenciós felvásárlás túlköltekezése - "a tervezettnél nagyobb intervenciós kiadás"? - miatt kellett lefaragni a nemzeti önrészből.

Miközben a magyar termelők a következő időszak esedékes és kissé növekvő támogatási összegeit számolgatják, az EU agrár- és vidékfejlesztési biztosa már arról nyilatkozott, hogy a következő tíz évben a gazdák egy részének kiegészítő megélhetési forrásokról kell majd gondoskodnia. Emellett radikális változásokat is kilátásba helyezett, amelyek 2013-tól 45 milliárd eurós költségvetési forráscsökkenés formájában jelentkeznek majd az agrárszektorban. Ezzel kapcsolatban az EU a változásokra történő felkészülésre szólít fel.

Ezek a hírek semmiképpen sem erősítik a magyar termelők jövőbe vetett hitét. Ezek az EU-ban prognosztizált változások igen erőteljesen befolyásolják a hazai termelők felzárkózását, amely éppen arra az időszakra eshetett volna. A kérdés csak az, hogy miképpen lehet a magyar mezőgazdasági termelés volumenének tervbe vett 40%-os növelését megvalósítani, amit a szaktárca fogalmazott meg. Ez így valóban komoly agrárdiplomáciai feladatnak ígérkezik

A mezőgazdaság támogatása létkérdés

Az uniós tagállamok kizárólag a támogatásoknak köszönhetően érhették el évek hosszú során azt, hogy stabil, működő mezőgazdasággal rendelkeznek. Semmivel sem jobbak - sőt, inkább rosszabbak - a termőhelyi viszonyaik, lényegesen jobb viszont a termelés szervezése, és az idők során az uniós gazdák megértették, hogy a szakterületükön fejleszteniük kell, és képezni kell magukat. A magyar gazdálkodók nagyobbik része egyetért ezzel, és hasonlóan is gondolkodik. Igaz, nálunk sokan még nem találták meg pontosan a helyüket a gazdálkodás hierarchiájának egészében, sokan csalódottak, rossz döntéseket hoztak, mások a gépesítés, állattartás vagy a növényválasztás tekintetében vannak még mindig útkeresésben. Mindezt vagy az anyagi nehézségeik okozzák, vagy szakmai, esetleg érzelmi okokból döntésképtelenek. A támogatások bizonytalan fizetése, majd későbbi csökkentése valóságos tragédia lenne éppen akkor, amikor a legnagyobb szükség van ezekre a pénzekre. Fogalmazhatnánk hétköznapiasan úgy is, hogy nem erről volt szó, csakhogy a változtatás jogát az EU mindenkor fenntartja, és ebbe éppen nekünk, magyaroknak aligha lesz beleszólásunk...

Elöl vagy hátul jobb haladni...

Mindezek a gondolatok az Európai Unió 27 tagúra bővülése kapcsán jutottak eszünkbe, az új belépő országok mezőgazdászainak felhőtlennek tűnő öröme láttán. Náluk nem volt világszínvonalú iparszerű kukoricatermelési rendszer, zárt rendszerű sertés-, baromfitartás, és még sorolhatnánk azokat az eredményeket, amelyek hazánkban már a '70-es években megvalósultak. Talán éppen ezért lesz könnyebb számukra az alkalmazkodás, mert korábban nem jutottak el a termelési technológiák maximumáig, és nem estek onnan vissza ismét a sanyarú hétköznapok valóságába... Így mindent újként tanulhatnak meg, úgy és azzal a módszerrel, ahogyan azt elvárják az unióban, és persze okulhatnak az előttük állók példáiból, a mások által elkövetett kisebb-nagyobb hibákból...