Ehhez persze meg kellett tapasztalni a két éven keresztül tartó árubőséggel jellemezhető kínálati, majd pedig a szerényebb uniós termések következtében előálló keresleti piacot. A magyar gabonatermelők a lehetőségeikhez mérten folyamatosan próbáltak alkalmazkodni a kialakult helyzethez. Nagyon sok tároló épült az országban támogatás igénybevételével - a régiek amúgy is szűkösek és elégtelen kapacitásúak voltak - a termés biztonságos elhelyezésére, nagyobb részben az intervenciós felvásárlás számára. De vajon a folyamatosan változásban lévő gabonapiaci igények és változások igazolják-e a korábbi törekvések helyességét? Mekkora biztonsággal lehet tervezni a következő időszakra a magyar gabonatermesztés méreteit, a termés biztonságos elhelyezését, a fajták és a feldolgozás összhangját? Ezekre a cseppet sem elhanyagolható kérdésekre keresnek hiteles válaszokat a magyar gabonatermelők. Persze ők is pontosan tudják - és saját bőrükön érzik leginkább -, hogy sok kérdésre a termőhelyi adottságokat és agrotechnikai megoldásokat felülíró időjárási anomáliák adnak kiszámíthatatlan választ.

Az intervenció - és kihívója

A magyar gabonapiac néhány évvel ezelőtt még újdonságként kezelte a biztos jövedelmet kínáló uniós intervenciós rendszert. Hatalmas felajánlott mennyiség, növekvő belső piaci árak és a már említett raktárépítési láz jellemezte az elmúlt éveket ezen a piacon. Úgy tűnik azonban, hogy most az intervenciónak új riválisa akadt a gabonát felhasználó bioenergetikai ipar jelentkezésével.

2004. május 1-től a magyar gabonapiacon is működik az Európai Unióban már a kezdetektől alkalmazott intervenciós rendszer. Működött a Közös Agrárpolitika logikájára épülő szabályozási szisztéma, amely a racionálisan gondolkodó gazdálkodó számára előre jól kiszámítható, határidőre kifizetett jövedelmet biztosított. Ezzel a kereslet-kínálat egyensúlyának megbomlása esetén is tisztességes jövedelem képződhetett a gabonatermelőnél vagy éppen a kereskedőnél. A magyar gabonapiacon azonban a 101,31 ?/tonnás intervenciós ár igen magasnak számított a korábbi évekhez képest, ami érthetően és alaposan megnövelte termelési kedvet. E törekvés és a kedvező időjárás együttes hatására soha nem tapasztalt felesleg képződött. A 2005/2006-os évben például hazánk adta az EU-25 gabonaintervenciós készletének a 46%-át (AKI, 2006), ami a Közös Agrárpolitika történetében eddig páratlan eseménynek számított. Az intervenciós rendszer igénybevétele a piaci szereplők döntő többsége számára jövedelmezőnek bizonyult, igaz, a haszon eltérő mértékű volt a beszállítók között.

Intervenció - de meddig és mennyi?

A rendszer működése mindezzel együtt közgazdasági szempontból igen érdekesen alakult. A tárolókban lévő készletek árnyékában is tudott emelkedni a piaci ár, és átmenetileg hiány is ki tudott alakulni. Tudomásul kellett venni azt a szokatlan - látszólag ellentmondással bíró - jelenséget, hogy az intervenciós készlet felett az EU rendelkezik, ahhoz a hazai hatóságok nem nyúlhattak hozzá. Így fordulhatott elő az, hogy bizonyos időszakokban a malmok sem tudtak a belpiacon búzához jutni, sőt időnként még importálniuk is kellett! A relatív hiány pedig áremelkedést generált a gabonapiacon és közvetve a sütőipari termékek árainál is.

A fentiek természetesen csak akkor voltak igazak, ha a nagyjából 26.000 Ft/t-nak megfelelő intervenciós ár a belpiaci ár felett alakult. Ehhez képest manapság az a helyzet, hogy az intervenciós ár a világpiaci folyamatoknak köszönhetően már a belpiaci ár alatt van, így általában jobban megéri a gabonát a szabad piacon értékesíteni, mint felajánlani. Ennek szakértők szerint az az oka, hogy megnőtt az energetikai célú gabonafelhasználás iránti kereslet. A világ legnagyobb kukoricatermelője, az USA kukoricatermelésének mintegy 30%-át már bioetanol-termelésre fordítja, és ez az arány a jövőben még növekedhet is. (Ezt azonban nem lehet biztosra venni!) Ezzel ugyanis az USA a világpiacon kínálatcsökkenést idéz elő, ami elvileg felhajtja az árakat. A Budapesti Értéktőzsde adatai szerint a 2006 utolsó negyedévében született kontraktusok a búza és kukorica tonnájára már 30.000 Ft/t felett alakultak, 2007 tavaszi kötésre pedig nem ritka a 35.000 Ft/t ár sem, és még nem is tudni a végét...

A szakminiszter évértékelőjében már csaknem kész tényként említette, hogy az unió megszünteti a kukorica intervenciós felvásárlását. Ezt a helyzetet a földművelésügyi miniszter szerint csak úgy lehet kezelni, hogy a magyar agrárgazdaság előremenekül, azaz felgyorsítják a bioetanol-programot, és a tervezettnél hamarabb építik fel a kisebb és nagyobb feldolgozóüzemeket.

"Csak" alapanyag-termelők leszünk?

Ha hazánkban is beindul a gabonára alapozott bioenergia-program, akkor az alapanyagárak még magasabbak is lehetnek. Mindez persze csak feltételes módban remélhető, mert az elmúlt évek tapasztalataiból ez egyáltalán nem következik. És mi lesz akkor a sokat emlegetett állattartással, amelynek méreteit a törekvések és tervek szerint emelni kellene. De ugyanilyen kérdés az is, hogy csak alapanyag-termelő marad a magyar gazda, vagy a feldolgozott termék nyereségéből is részesedik. Sajnos a zömében külföldi beruházók elképzelései nem ezt a reményt valószínűsítik.

A legnagyobb figyelem manapság a gabonaalapú termékekből nyert bioüzemanyagok előállítását kíséri, amiben hazánk valódi nagyhatalom lehet. Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Stratégiai Terv egyik prioritása a bioenergetikai célú gabona feldolgozásának támogatása. A bioüzemanyag-program megvalósítását az EU is ösztönzi, mivel egy 2003 tavaszán kiadott direktíva szerint 2007. július 1-jétől a benzinnek legalább 4,4% bioetanolt kell majd tartalmaznia, a jelenleg is alkalmazott adalékanyagokon kívül. A gázolaj esetében fél évvel később, 2008 januárjától kell elérni a 4,4 százalékos biodízelarányt. Az uniós irányelveknek megfelelően 2010-re ezek az arányok elérik majd az 5,75 százalékot. Ezeket a kötelezvényeket már mindenki ismeri, de még mindig hiányzik a termelői szférával történő egyeztetés a termelési sarokszámok konkrétumairól, a hosszú távú koncepcióról. Késésben van a termelés szakmai szempontok szerinti "hozzáigazítása" a "mesés" bioenergetikai elképzelésekhez. Még mindig kevesen és nem elég hangosan mondják azt, hogy a mezőgazdasági termelés eredményességét - a termés mennyiségének állandóságát - senki nem képes szavatolni, ami óvatosságra int a szállítási szerződések és az ipari méretű tervezések tekintetében.

Tárolóbiznisz?

A fentiek következményeként tehát a magyar gabonapiacon az intervenciós rendszer átalakulása várható. Több forgatókönyv is létezik erre; a teljes megszüntetéstől az egyszerűbb kiigazításokig, ám a legvalószínűbb az, hogy a szabályozási eszköz megmarad, és biztonsági hálóvá alakul, ahogyan ez több mezőgazdasági termék piacán is (pl. tej, marhahús) megtörtént. A jövőben tehát a tervek szerint nem kell majd feleslegektől tartani, az viszont nagy kérdés, hogy mi lesz a nagy számú, nagyrészt uniós támogatásokból épült intervenciós raktárak sorsa. A tárolók időszakos és részleges kihasználása nem oldja meg a gondokat, hiszen a terheket viselni kell, és a hitelek törlesztését aligha lehet további bizonytalan időre elhalasztani. Csak a tele tárolók gondolata és főként az intervenciós tárolás lehetősége adott kedvet a termelőknek a tárolási szolgáltatás kiépítéséhez. Az intervenció megszűnése így komoly gondokat okozhat, igaz, ha nagyon gyenge lett volna a termés az elmúlt évben, akkor is számolni kellett volna áruhiánnyal, a tárolók kihasználatlanságával és a tárolásból eredő bevétel kiesésével. A tárolóépítés kockázatot is hordozott magában, amivel ugyan mindenki számolhatott, az előjelek azonban arra utaltak, hogy a tárolás hosszú távon is kifizetődő vállalkozás lesz. Ma már ezt senki nem jelentheti ki, hiszen a közgazdasági miliő gyakorlatilag jó ideje kiszámíthatatlan, és ezen az EU-tagság sem sokat változtatott. A mezőgazdasági tárolók létesítésére persze mindenképpen szükség volt, más kérdés, hogy milyen áron, vagyis hogy mikorra térülhetnek meg a beruházások, illetve mennyire húzza keresztbe a beruházók elképzeléseit a vártnál gyengébb kihasználtság és a biztos fizető - az EU-intervenció - hiánya.

Logisztika, felmelegedés

A szerencsés évjáratban megtermelt akár 18 millió tonna magyar gabona mindenképpen hazai felhasználásra, illetve feldolgozásra vár. Az utóbbi két évben bebizonyosodott, hogy a távolabbi célállomásokra történő szállítás a megnövekedett költségek miatt nem kifizetődő. A logisztikai költségek a magyar gabonára már nem terhelhetőek rá, mert az ára így meghaladja a világpiaci árszínvonalat, és ez a későbbiekben sem lesz másképpen. Az esetleges magasabb minőség már nem olyan fontos abban a pillanatban, amikor az ár egy kicsit is magasabb az átlagosnál. Ez alól csak a viszszajáró vevőként ismert, viszonylag közeli dél-német és olasz malmok jelentenek kivételt. Eközben sajnálatosan változnak az időjárási anomáliák is, és a felmelegedés bizonyára kedvezőtlenül hat majd a gabonatermesztésre. Nem valószínű, hogy a következő időszakban az elmúlt évekéhez hasonló nagy termésekkel lehet számolni. Az sem valószínű, hogy a Duna vízhozama jelentősen növekedne, illetve hogy a hajóutak legalább a kritikus helyeken történő karbantartására elegendő forrás jutna, ami a szállítás lehetőségeit segítené. Pedig a vízi úton történő szállítás az egyetlen, amelyiknek a költségei még elviselhetőek, kérdés persze az is, hogy mennyire lehet alapozni a Duna menti országok vételi szándékára.

A nemesítők a fajtakínálat alakításakor kétségtelenül számítanak a globális felmelegedésből származó klímaváltozásra, ezért a termelőknek a fajtaválasztási szokásaikat is mindenképpen felül kell vizsgálniuk a közeli jövőben.