|
|
||
|
2011/2012
évi Őszi forduló Őszi
bajnok: BÁTA SC!!
|
Szekszárd Megyei Jogú Város asztalitenisz csapatbajnokságának rövid bemutatása: Szekszárd asztalitenisz csapatbajnoksága már nagyon régi hagyományokkal rendelkezik. Beindulása a 60-as évek elejére tehető. Azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal folyamatosan működik. Ebben a bajnokságban elsősorban a városi intézmények, cégek, valamint a versenysportot már abbahagyó amatőr sportolók vettek, és vesznek részt. A rendszerváltást követően számos állami vállalat megszűnt és ez megszűnéssel fenyegette a bajnokságot. Szerencsére a Városi Sportcsarnok megépítése után néhány sportszerető ember segítségével (Keresztes János igazgató, Petz Róbert a volt Szekszárdi Húsipari RT. Gazdasági igazgatója és Németh István) tovább folytatódhatott a bajnokság. A sportcsarnok otthont adott a sportolni vágyó és az asztaliteniszt jkedvelő Szekszárdiak számára. Jelenleg is itt rendezzük meg minden évben a bajnokságot, amely nagyon népszerű. Átlagban 70-100 fő nevezése érkezik be a versenybírósághoz. Az utóbbi három évben amióta az új Szervező Bizottság ténykedik, komoly fejlődés és színvonal emelkedés következett be. A városi bajnokság ma már annyira népszerű, hogy nem csak Szekszárdról, hanem a megyéből is érkeznek nevezések. (Pld. Tolna, Paks, Báta, Várdomb, Nagymányok és Sióagárd egy megyén kívüli Dunaszekxső). A jó közösségi szellemre jellemző, hogy 2001-ben rendezett a Szervező Bizottság történetében először évadzáró bankettet, amelynek igen nagy sikere volt. A megjelentek lelkesedésén látszott, hogy ebben a sportágban is van igény az ilyen és hasonló rendezvényekre. A Szervező Bizottság nem csak a CSB-t bonyolítja le, hanem megrendezi minden évben a városi egyéni bajnokságot, és a tizek bajnokságát is. A diákokra gondolva megszervezi a városi középiskolás DC rendszerű CSB-t és az egyéni bajnokságot. A versenyek lebonyolításához szükséges anyagi fedezet jelentős részét Szekszárd Polgármesteri Hivatal biztosítja, amely némi szponzori támogatással egészül ki. A Szervező Bizottság fontosnak tartja sportágunk népszerűsítését, ezért állandó kapcsolatban van a helyi médiákkal. A Bizottság Elnöke saját költségén Internetes honlapot nyitott, amelyet saját maga folyamatosan frissít, ezzel is biztosítva azt, hogy a világhálón mindig az aktuális híreink jelenjenek meg. Vissza az
elejére
|
Menü
II: Tavaszi forduló:
|
Versenykiírások, és nevezési lap:
|
|
Szekszárd Városi Sport- és Szabadidőközpont
7100 Szekszárd, Keselyűsi
u. 3. Lev. cím: 7101 Szekszárd Pf. 214. web cím:http://www.sportcsarnokszekszard.hu e-mail: titkarsag@sportcsarnokszekszard.hu Tel.:(74)
315-733, Fax: (74)510-161 |
SZEKSZÁRD
VÁROS 2011/2012. ÉVI ASZTALITENISZ NŐI-FÉRFI CSAPATBAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA
1./ A verseny célja:
A
tömegsport és szabadidősport keretén belül versenyzési lehetőség biztosítása az
asztalitenisz sportág kedvelőinek a városban működő vállalkozások, intézmények
között. Egyidejűleg a sportág népszerűsítése, valamint a bajnoki cím eldöntése.
2./ A verseny helye és
ideje:
Városi
Sportcsarnok Szekszárd; sorsolás szerinti időpontokban, hétfő, szerda és
csütörtöki napokon. Az első forduló tervezett időpontja: 2011.09.19. vagy 26-val kezdődő hét. A tavaszi forduló kezdésének
várható időpontja: 2012. 01. 16.
3./ A verseny rendezője:
Szekszárd, Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Asztalitenisz
Szervező Bizottsága
7100
Szekszárd, Béla tér 8. Pf.: 83. Tel.: 74-504-175,
Fax:74-412-719
mobil: 06-20-/213-8107, e-mail: hero@tolna.net
web:http://www.tolna.net/~hero
Versenybíróság
elnöke: Heronyányi István
Elnökhelyettes:
Sike Gábor
4./ A verseny résztvevői:
A
versenyen részt vehet minden csapat, akinek a nevezését a Szervező Bizottság
elfogadta, és a
Befizetési határidő: 2011. szeptember 06.
Kérjük a csapatokat,
hogy a nevezési díjat egy összegben fizessék be!
A
csapat tagjaira vonatkozóan: A korábbi megállapodások értelmében minden
csapatban egyszerre két igazolt
versenyző szerepelhet az egyéniben. Az igazolt versenyzők csak azok
lehetnek, akik ez idáig a bajnokságban játék jogosultságot kaptak. (Kivéve
azok, a 18 éven aluli női versenyzők, akik a tavalyi bajnoki évadban, a városi CSB-én szerepeltek.) Párosban csak egy igazolt versenyző
szerepelhet.
Igazolt versenyzőnek az tekinthető, aki az
adott bajnoki évadban érvényes MOATSZ játékengedéllyel, rendelkezik,
függetlenül attól, hogy szerepelt-e versenyeken. Az a játékos, aki a városi
bajnokság megkezdésének időpontjában nem volt igazolt versenyző, de a bajnokság
alatt a későbbiek folyamán érvényes sportorvosi bejegyzéssel MOATSZ
játékengedélyt szerzett,
azt a versenybíróság kifogja
zárni a bajnokságból!
A
nevezési lapon a csapatvezetők kötelesek megjelölni az igazolt versenyzőket,
ennek elmulasztása a bajnokságból történő kizárást von maga után.
Minden új játékos igazolása, illetve nevezése esetén a nevezésilaphoz csatolni kell a lakhely szerinti,
területileg illetékes Asztalitenisz Szövetség hivatalos írásos igazolását a
sportolóra vonatkozóan.
Ennek
hiányában a versenybíróság a játékos nevezését nem fogadja el!
5./ Versenyszámok:
Csapatbajnokság
csapatonként három-három versenyző részvételével - nevezéstől függően - női és férfi csoportba sorolással. Amennyiben
női csoport nem szervezhető, a női versenyzők játéklehetőséget kapnak a
létrejövő bajnokságban.
6./ Lebonyolítás rendje:
a./ A csapatmérkőzés 9 egyéni
és 1 páros mérkőzésből áll. Mivel minden
mérkőzést le kell játszani, így
elérhető döntetlen eredmény is.
b./ A bajnokság kétfordulós őszi/tavaszi csapatbajnokság. A bajnokság rendjét a benevezett csapatok
számától függően határozzuk meg.
c./
Egy csapatból egy mérkőzésen maximum 6 fő versenyezhet, 4 fő az egyéni és 2 fő
a páros mérkőzésen. A három egyéni mérkőzésen mindhárom versenyző köteles
végigjátszani a 3 x 3 mérkőzést. A párost tetszés szerint, bármelyik, a
csapatban nevezett két versenyző játszhatja, de igazolt versenyző csak 1 lehet.
Az új elfogadott szabály értelmében a
páros és az első három egyéni mérkőzés után az egyéniben 1x 1 fő cserejátékos
alkalmazása engedett. Ennek megfelelően az erre rendszeresített
jegyzőkönyvet kell használni. Azokon a mérkőzéseken ahol cserejátékos nem fog
szerepelni ott a régi jegyzőkönyv is használható.
d./ A csapatok mérkőzéseiket a sorsolásban megjelölt időpontban
a Szekszárdi Városi Sportcsarnokban játszhatják le.
e./ A mérkőzéseket a sorsolás szerinti
időpontban kell lejátszani, ettől eltérni csak indokolt esetben, a szövetség
előzetes jóváhagyásával lehet. A kiírt versenyidőpont elhalasztását a
versenybíróságnak (a mérkőzés időpontját megelőző héten szóban Heronyányi István Tel: 06/20-213-8107 vagy Sike Gábor 06/20-927-7634 telefonon., ill. mérkőzés
előtti forduló napján írásban kell bejelenteni , mindkét csapat vezetőjének
aláírásával.
A
mérkőzések kezdési időpontja: egységesen 19 00 óra
f./
A csapatok a mérkőzés kiírt időpontjától számított, legfeljebb 30 perc
időtartamig kell várjanak az ellenfél csapatára. A
mérkőzés elkezdhető, ha a késő csapatból 2 fő a mérkőzésen megjelent. A
várakozási idő letelte után érkező versenyző csak a soron következő mérkőzést
játszhatja le.
g./ Ha egy csapat nem jelenik meg a kiírt
mérkőzésre, a mérkőzést 10 : 0 arányban
a megjelent csapat javára igazolja a szövetség. A távolmaradót egy büntetőpont levonással sújtja a
versenybíróság.
h./ A versenybíróság a mérkőzésekre versenybírót
nem biztosít, így a mérkőzések levezetését, a labdák, illetve a jegyzőkönyvek
biztosítását, a pályaválasztónak sorsolt csapatoknak kell megoldaniuk. A
mérkőzésekről versenyjegyzőkönyvet kell készíteni, melyet a mérkőzés végén
mindkét csapatvezető aláírásával hitelesíteni kell, amelyet a sportcsarnok
portájára kell leadni. A versenybíróság a MOATSZ új formátumú jegyzőkönyvét is
elfogadja!
i./ Ha egy csapat
3 büntetőpontot gyűjtött össze, automatikusan kizárásra kerül a
bajnokságból.
j./ Óvás:
A lejátszott mérkőzéssel kapcsolatosan óvást a mérkőzés
jegyzőkönyvének hátoldalán -
ismertetve az óvás okát - nyújthatnak be a csapatok. Más módon benyújtott óvást a versenybíróság nem
fogad el.
k./
Igazolás:
A
bajnokságban játékjogosultsága csak
a szövetség által igazolt versenyzőnek van. A nevezési lapon bejelentett és a
Szövetség által elfogadott versenyzők névsorát a sorsolással egyidejűleg
küldjük ki a csapatoknak. A bajnokság
ideje alatt a csapatoknak az igazolási szabályok betartásával csak 1 fő játékos
igazolására van lehetősége 2011. 12. 31-ig, az ezt követően benyújtott
átigazolási kérelmeket a versenybíróság nem fogadja el.
Játékjogosultsága
a versenyzőnek a nevezés alapján a Szövetségi körlevélben történő közzétételt
követően van. A versenyző benevezését a csapatvezető kizárólag írásban teheti
meg a versenyző személyi adatainak bejelentésével, a nevezési lap szerinti
adatokkal. A bajnokság beindulását
követően egyik csapatból versenyzőt a másik csapatba nem igazolhatnak, ha a
nevezett versenyző a bajnokságban mérkőzésen már szerepelt. Amennyiben egy
intézmény több csapatot kíván indítani, mindegyik csapat önálló csapatként
tekintendő, az átigazolási szabály alkalmazása szempontjából is.
Csak
a Szövetség által kiadott és érvényesített igazolványok szolgálnak igazolásul! Az igazolását mindenki a saját érdekében
üzemorvosi vagy sportorvosi engedéllyel érvényesítesse!
Figyelem: Azon versenyzők, akik orvosi
engedéllyel nem rendelkeznek, csak a saját felelősségükre versenyezhetnek.
Minden ebből adódó problémákért a versenybíróság felelősséget nem vállal!
7./ Helyezések eldöntése:
A
bajnokság sorrendjének eldöntése a mérkőzések során összegyűjtött pontok
alapján történik.
Pontazonosság esetén az egymás ellen elért eredmény dönti
el a sorrendet. Amennyiben az
egymás elleni eredmény is döntetlen, úgy az egymás ellen játszott mérkőzés játszmaaránya dönt.
Egy-egy győztes mérkőzés kettő pontot jelent a győztes
csapat számára. Döntetlen esetén egy-egy
pontot szereznek a csapatok.
8./ Díjazás
A bajnokságban az 1 - 3. helyezett csapatok oklevél,
tagjai (5 fő) érem díjazásban részesülnek.
Az első helyezett csapat elnyeri a szövetség
vándorserlegét és annak 2013. március
31-ig védője lesz.
A
vándorserleget az a csapat nyeri el véglegesen, amelyik háromszor egymás után,
ill. megszakításokkal, öt alkalommal elnyeri.
9./ A verseny lebonyolítása
A
verseny lebonyolítása során a mérkőzések zavartalan lejátszásához szükséges
feltételeket a benevezett csapatoknak kell biztosítani. A díjazással és a terem
bérlettel kapcsolatos költségeket a Városi Asztalitenisz Szervező Bizottsága
fedezi.
10./ Nevezés
A
mellékelt nevezési lapon a nevezési díj befizetését igazoló okmány másolatával 2011. 09. 07-én 12 00 óráig
kérjük a szövetségnek beküldeni. ( Szekszárd Városi Sport- és Szabadidő
központ Szekszárd, Keselyüsi u. 3.) Csak azon csapatok nevezését fogadjuk el,
amelyek a nevezési feltételeket hiánytalanul teljesítik!
A
szükséges nevezési lap és versenykiírás átvehető a Szekszárd Városi Sport-
és Szabadidő központ, Szervezési iroda.
Munkánk
megkönnyítése érdekében kérjük a nevezési lapokat olvashatóan és pontosan
kitölteni.
11./ Sorsolás
2011. szeptember 08-án
csütörtökön 1700 -kor a Városi
Sportcsarnok I. emeleti tárgyalótermében /Szekszárd, Keselyűsi
u.3. sz. alatt / kerül sorra.
A sorsoláson
számítunk a csapatvezetők megjelenésére!
12./ Egyéb rendelkezések
1./
A mérkőzéseket nagyméretű 40 mm-es, három
csillagos labdával kell lejátszani. A versenybíróság külön minőséget nem
jelöl meg, de a jobb minőségű labdát (butterfly, nittaku) minden csapat köteles elfogadni.
2./
A játszmákat 11 pontig, míg a mérkőzéseket három nyert játszmáig kell játszani.
3./
Azoktól a pályaválasztó csapatoktól, akik a jegyzőkönyveket hiányosan és
aláírások nélkül küldik be, vagy a megadott határidőn belül nem adják le a
jegyzőkönyveket, a versenybíróság minden felszólítás nélkül büntetőpontot fog
levonni.
-
első alkalommal 1büntetőpont
-
második alkalommal 2 büntetőpont
-
harmadik alkalommal 3 büntetőpont, amely a
bajnokságból való kizárást jelenti.
4/ A
versenykiírásban nem szabályozott kérdésekben a MOATSZ verseny és játékszabályai az érvényesek.
Kérjük a csapatokat, hogy a
versenykiírást alaposan tanulmányozzák, mert annak rendelkezései fontosak, és
az egész bajnokság lebonyolítására kihatnak.
Szekszárd, 2011. augusztus
08.
Városi Asztalitenisz
Szervező bizottság
|
|
Szekszárd Városi Sport- és Szabadidőközpont
7100 Szekszárd, Keselyűsi
u. 3. Lev. cím: 7101 Szekszárd Pf. 214. web cím:http://www.sportcsarnokszekszard.hu e-mail: titkarsag@sportcsarnokszekszard.hu Tel.:(74)
315-733, Fax: (74)510-161 |
A ..................................................................................................................csapatát
benevezzük a Szekszárd Városi Asztalitenisz Szerv. Bizottság. által kiírt
2011/2012 évi városi csapatbajnokságba. A VASZB versenykiírását, határozatait a
bajnokság lebonyolításával kapcsolatban csapatunkra nézve kötelezőnek ismerjük
el.
A
csapat intézőjének neve:.............................................................................
A
versenyen az alábbi versenyzőkkel veszünk részt:
|
Név |
Szül.
időpont, hely |
Anyja neve |
Lakcím |
|
1/....................................... |
......................... |
................................. |
...................... |
|
2/....................................... |
......................... |
................................. |
...................... |
|
3/....................................... |
......................... |
................................. |
...................... |
|
4/....................................... |
......................... |
................................. |
...................... |
|
5/....................................... |
......................... |
................................. |
...................... |
|
6/....................................... |
......................... |
................................. |
...................... |
|
7/....................................... |
......................... |
................................. |
...................... |
|
8/....................................... |
......................... |
................................. |
...................... |
Hivatalos
értesítést az alábbi címre kérjük küldeni:
..........................................................................................................................................................................................................................................................................
(............................................. Fax:....................................................................
A
bajnokság lebonyolításával kapcsolatos kérelmek, észrevételek:
.........................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................
Szekszárd, 2011...........................
................................................................
csapatvezető
Vissza az elejére![]()
![]()
Vissza a főmenüre
Őszi
forduló eredményei: 2011/2012
|
I Forduló |
II forduló |
|||||||||||
|
Bonyhád Vasas AC |
- |
Sióagárd |
5 |
5 |
Baja Dinamika |
- |
Báta SC |
3 |
7 |
|||
|
Kakasd |
- |
Báta SC |
1 |
9 |
Bonyhád Vasas AC |
- |
Műszergyár |
9 |
1 |
|||
|
Yorgos
SE |
- |
Műszergyár |
8 |
2 |
Kakasd |
- |
Fáklya SE Szd- Várdomb |
4 |
6 |
|||
|
TMSZSE-II |
- |
Fáklya SE Szd- Várdomb |
7 |
3 |
Yorgos
SE |
- |
TMSZSE-I |
6 |
4 |
|||
|
TMSZSE-III |
- |
TMSZSE-I |
4 |
6 |
TMSZSE-II |
- |
TMSZSE-III |
|||||
|
III Forduló |
IV forduló |
|||||||||||
|
TMSZSE-I |
- |
TMSZSE-II |
8 |
2 |
TMSZSE-III |
- |
Yorgos
SE |
4 |
6 |
|||
|
Fáklya SE Szd- Várdomb |
- |
Yorgos
SE |
1 |
9 |
TMSZSE-I |
- |
Kakasd |
9 |
1 |
|||
|
Műszergyár |
- |
Kakasd |
3 |
7 |
Fáklya SE Szd- Várdomb |
- |
Bonyhád Vasas AC |
4 |
6 |
|||
|
Báta SC |
- |
Bonyhád Vasas AC |
9 |
1 |
Műszergyár |
- |
Baja Dinamika |
0 |
10 |
|||
|
Sióagárd |
- |
Baja Dinamika |
7 |
3 |
Báta SC |
- |
Sióagárd |
6 |
4 |
|||
|
V Forduló |
VI Forduló |
|||||||||||
|
Baja Dinamika |
- |
Fáklya SE Szd- Várdomb |
9 |
1 |
TMSZSE-II |
- |
Kakasd |
9 |
1 |
|||
|
Bonyhád Vasas AC |
- |
TMSZSE-I |
4 |
6 |
TMSZSE-III |
- |
Bonyhád Vasas AC |
5 |
5 |
|||
|
Kakasd |
- |
TMSZSE-III |
3 |
7 |
TMSZSE-I |
- |
Baja Dinamika |
4 |
6 |
|||
|
Yorgos
SE |
- |
TMSZSE-II |
7 |
3 |
Fáklya SE Szd- Várdomb |
- |
Sióagárd |
1 |
9 |
|||
|
Sióagárd |
- |
Műszergyár |
10 |
0 |
Műszergyár |
- |
Báta SC |
1 |
9 |
|||
|
VII Forduló |
VIII Forduló |
|||||||||||
|
Yorgos
SE |
- |
Bonyhád Vasas AC |
6 |
4 |
Kakasd |
- |
Baja Dinamika |
1 |
9 |
|||
|
TMSZSE-II |
- |
Baja Dinamika |
3 |
7 |
Yorgos
SE |
- |
Sióagárd |
6 |
4 |
|||
|
TMSZSE-III |
- |
Sióagárd |
4 |
6 |
TMSZSE-II |
- |
Báta SC |
1 |
9 |
|||
|
TMSZSE-I |
- |
Báta SC |
3 |
7 |
TMSZSE-III |
- |
Műszergyár |
8 |
2 |
|||
|
Fáklya SE Szd- Várdomb |
- |
Műszergyár |
8 |
2 |
TMSZSE-I |
- |
Fáklya SE Szd- Várdomb |
8 |
2 |
|||
|
IX Forduló |
X Forduló |
|||||||||||
|
Baja Dinamika |
- |
TMSZSE-III |
8 |
2 |
Baja Dinamika |
- |
Yorgos
SE |
4 |
6 |
|||
|
Bonyhád Vasas AC |
- |
TMSZSE-II |
3 |
7 |
Bonyhád Vasas AC |
- |
Kakasd |
7 |
3 |
|||
|
Kakasd |
- |
Yorgos
SE |
3 |
7 |
Műszergyár |
- |
TMSZSE-I |
0 |
10 |
|||
|
Báta SC |
- |
Fáklya SE Szd- Várdomb |
8 |
2 |
Báta SC |
- |
TMSZSE-III |
6 |
4 |
|||
|
Sióagárd |
- |
TMSZSE-I |
6 |
4 |
Sióagárd |
- |
TMSZSE-II |
7 |
3 |
|||
|
XI Forduló |
||||||||||||
|
Baja Dinamika |
- |
Bonyhád Vasas AC |
4 |
6 |
||||||||
|
Fáklya SE Szd- Várdomb |
- |
TMSZSE-III |
4 |
6 |
||||||||
|
Műszergyár |
- |
TMSZSE-II |
3 |
7 |
||||||||
|
Báta SC |
- |
Yorgos
SE |
6 |
4 |
||||||||
|
Sióagárd |
- |
Kakasd |
9 |
1 |
||||||||
Vissza az elejére![]()
![]()
Vissza a főmenüre
A tabella állása:
Tabella állása2011/2012![]()
![]()
Tabella állása 2011/2021 tavaszi
(Az eredmények megtekintéséhez Excel 97 (vagy 2000) szükséges. (Az ablak megjelenésekor kattintson a nem gombra.)
Vissza az elejére![]()
![]()
Vissza a
főmenüre
Egyéni eredmények 2011/2012:
Az őszi forduló egyéni eredményei![]()
![]()
A tavaszi forduló egyéni eredményei
(Az eredmények megtekintéséhez Excel 97 szükséges)
Vissza az elejére![]()
![]()
Vissza a főmenüre
Az
őszi forduló páros eredményei![]()
![]()
A tavaszi forduló
páros eredményei
(Az eredmények megtekintéséhez Excel 97 szükséges)
Vissza az elejére![]()
![]()
Vissza a főmenüre
|
A versenybíróság az alábbiakban közli 2011/2012. évi
Városi Asztalitenisz Csapatbajnokság |
||||||||||||||||||||||||||||
|
őszi fordulójának sorsolását: |
||||||||||||||||||||||||||||
|
Szekszárd Városi Sport- és Szabadidőközpont |
|
|||||||||||||||||||||||||||
|
Asztalitenisz Szervező Bizottság |
|
|||||||||||||||||||||||||||
|
7100 Szekszárd, Keselyüsi u. 3. |
|
|||||||||||||||||||||||||||
|
Tel: 74/315-733 Fax.: 74/510-161 |
|
|||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||
|
A versenybíróság az alábbiakban közli 2011/2012. évi Városi
Asztalitenisz Csapatbajnokság |
|
|||||||||||||||||||||||||||
|
őszi fordulójának sorsolását: |
|
|||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||
|
1 |
Baja Dinamika |
Illés György 6500 Baja, Pásztor u. 60. Tel. 06/20/9464-333 |
|
|||||||||||||||||||||||||
|
2 |
Bonyhád Vasas AC |
Szőts Patrik 7150 Bonyhád, Mikes u. 1/a Tel: 06/20-458-9491
74/450-939 |
|
|||||||||||||||||||||||||
|
3 |
Kakasd |
Nemes József 7122 kakasd, Deák F.
u. 132. Tel: 06/20/917-7146 74/431-011 |
|
|||||||||||||||||||||||||
|
4 |
Yorgos
SE |
Kizakisz Georgiosz 7100 Szekszárd, Béri Balogh Á. u. 71. Tel:
06/20/957-0515 |
|
|||||||||||||||||||||||||
|
5 |
TMSZSE-II |
Osztermájer Gáborné 7100
Szekszárd, Alisca u. 24. III/1 Tel: 06/30/629-7878 |
|
|||||||||||||||||||||||||
|
6 |
TMSZSE-III |
Méhes László 7130 Tolna, Fáy Ltp.
2/A II/4 Tel: 06/20/575-1877 |
|
|||||||||||||||||||||||||
|
7 |
TMSZSE-I |
Németh Zoltán 7100 Szekszárd, Előhegy u. 10. Tel:
06/30/3967-134 Fax:74/416-239 |
|
|||||||||||||||||||||||||
|
8 |
Fáklya SE Szd- Várd. |
Simon Csaba 7146 Várdomb, Hegyalja u. 36. 06/30/204-5614;
74/430-214 |
|
|||||||||||||||||||||||||
|
9 |
Műszergyár |
Angyal
Sándor 7130
Tolna, Alkotmány u. 93. Tel: 06/30/4085-686 |
|
|||||||||||||||||||||||||
|
10 |
Báta SC |
Dér János 7149 Báta, József Attila. u. 24. Tel: 74/490-424;
06/70/327-7895 |
|
|||||||||||||||||||||||||
|
11 |
Sióagárd |
Dr. Varga Péter 7171 Sióagárd, Zrínyi u. 86. Tel:
06/30/9935-246 |
|
|||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||
|
I.
FORDULÓ |
|
|||||||||||||||||||||||||||
|
2011. 09. 26. hétfő |
2011. 09. 29. csütörtök |
|
||||||||||||||||||||||||||
|
2 |
11 |
Bonyhád Vasas AC |
- |
Sióagárd |
5 |
8 |
TMSZSE-II |
- |
Fáklya SE Szd- Várd. |
|
||||||||||||||||||
|
3 |
10 |
Kakasd |
- |
Báta SC |
6 |
7 |
TMSZSE-III |
- |
TMSZSE-I |
|
||||||||||||||||||
|
6 |
|
|||||||||||||||||||||||||||
|
2011.09.28 szerda |
|
|||||||||||||||||||||||||||
|
4 |
9 |
Yorgos
SE |
- |
Műszergyár |
Szabad: |
Baja Dinamika |
|
|||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||
|
II.
FORDULÓ |
|
|||||||||||||||||||||||||||
|
2011. 10. 03. hétfő |
2011. 10. 06. csütörtök |
|
||||||||||||||||||||||||||
|
1 |
10 |
Baja Dinamika |
- |
Báta SC |
4 |
7 |
Yorgos
SE |
- |
TMSZSE-I |
|
||||||||||||||||||
|
2 |
9 |
Bonyhád Vasas AC |
- |
Műszergyár |
5 |
6 |
TMSZSE-II |
- |
TMSZSE-III |
|
||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||
|
2011. 10. 05. szerda |
|
|||||||||||||||||||||||||||
|
3 |
8 |
Kakasd |
- |
Fáklya SE Szd- Várd. |
Szabad: |
|
Sióagárd |
|
||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||
|
III.
FORDULÓ |
|
|||||||||||||||||||||||||||
|
2011. 10.10. hétfő |
2011. 10. 13. csütörtök |
|
||||||||||||||||||||||||||
|
10 |
2 |
Báta SC |
- |
Bonyhád Vasas AC |
7 |
5 |
TMSZSE-I |
- |
TMSZSE-II |
|
||||||||||||||||||
|
11 |
1 |
Sióagárd |
- |
Baja Dinamika |
8 |
4 |
Fáklya SE Szd- Várd. |
- |
Yorgos
SE |
|
||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||
|
2011. 10.12. szerda |
|
|||||||||||||||||||||||||||
|
9 |
3 |
Műszergyár |
- |
Kakasd |
Szabad: |
TMSZSE-III |
|
|||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||
|
IV.
FORDULÓ |
|
|||||||||||||||||||||||||||
|
2011. 10. 17. hétfő |
2010. 10. 20. csütörtök |
|
||||||||||||||||||||||||||
|
8 |
2 |
Fáklya SE Szd- Várd. |
- |
Bonyhád Vasas AC |
6 |
4 |
TMSZSE-III |
- |
Yorgos
SE |
|
||||||||||||||||||
|
9 |
1 |
Műszergyár |
- |
Baja Dinamika |
7 |
9 |
TMSZSE-I |
- |
Kakasd |
|
||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||
|
2011. 10. 19. szerda |
|
|||||||||||||||||||||||||||
|
10 |
11 |
Báta SC |
Sióagárd |
Szabad: |
TMSZSE-II |
|
||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||
|
V.
FORDULÓ |
|
|||||||||||||||||||||||||||
|
2011. 10. 24. hétfő |
2011. 10. 27. csütörtök |
|
||||||||||||||||||||||||||
|
1 |
8 |
Baja Dinamika |
- |
Fáklya SE Szd- Várd. |
2 |
7 |
Bonyhád Vasas AC |
- |
TMSZSE-I |
|
||||||||||||||||||
|
4 |
5 |
Yorgos
SE |
- |
TMSZSE-II |
3 |
6 |
Kakasd |
- |
TMSZSE-III |
|
||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||
|
2011. 10. 26. szerda |
|
|||||||||||||||||||||||||||
|
11 |
9 |
Sióagárd |
- |
Műszergyár |
Szabad: |
Báta SC |
|
|||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||
|
VI.
FORDULÓ |
|
|||||||||||||||||||||||||||
|
2011. 11. 07. hétfő |
2011. 11. 10. csütörtök |
|
||||||||||||||||||||||||||
|
7 |
1 |
TMSZSE-I |
- |
Baja Dinamika |
5 |
3 |
TMSZSE-II |
- |
Kakasd |
|
||||||||||||||||||
|
9 |
10 |
Műszergyár |
- |
Báta SC |
6 |
2 |
TMSZSE-III |
- |
Bonyhád Vasas AC |
|
||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||
|
2011. 11. 09. szerda |
|
|||||||||||||||||||||||||||
|
8 |
11 |
Fáklya SE Szd- Várd. |
- |
Sióagárd |
Szabad: |
Yorgos
SE |
|
|||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||
|
VII.
FORDULÓ |
|
|||||||||||||||||||||||||||
|
2011. 11. 14. hétfő |
2011. 11. 17. csütörtök |
|
||||||||||||||||||||||||||
|
4 |
2 |
Yorgos
SE |
- |
Bonyhád Vasas AC |
5 |
1 |
TMSZSE-II |
- |
Baja Dinamika |
|
||||||||||||||||||
|
8 |
9 |
Fáklya SE Szd- Várd. |
- |
Műszergyár |
7 |
10 |
TMSZSE-I |
- |
Báta SC |
|
||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||
|
2011. 11. 16. szerda |
|
|||||||||||||||||||||||||||
|
6 |
11 |
TMSZSE-III |
- |
Sióagárd |
Szabad: |
Kakasd |
|
|||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||
|
VIII.
FORDULÓ |
|
|||||||||||||||||||||||||||
|
2011. 11. 21. hétfő |
2011. 11. 24. csütörtök |
|
||||||||||||||||||||||||||
|
3 |
1 |
Kakasd |
- |
Baja Dinamika |
6 |
9 |
TMSZSE-III |
- |
Műszergyár |
|
||||||||||||||||||
|
5 |
10 |
TMSZSE-II |
- |
Báta SC |
7 |
8 |
TMSZSE-I |
- |
Fáklya SE Szd- Várd. |
|
||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||
|
2011. 11. 23. szerda |
|
|||||||||||||||||||||||||||
|
4 |
11 |
Yorgos
SE |
- |
Sióagárd |
Szabad: |
Bonyhád Vasas AC |
|
|||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||
|
IX.
FORDULÓ |
|
|||||||||||||||||||||||||||
|
2011. 11. 28. hétfő |
2011. 12. 01. csütörtök |
|
||||||||||||||||||||||||||
|
1 |
6 |
Baja Dinamika |
- |
TMSZSE-III |
2 |
5 |
Bonyhád Vasas AC |
- |
TMSZSE-II |
|
||||||||||||||||||
|
10 |
8 |
Báta SC |
- |
Fáklya SE Szd- Várd |
11 |
7 |
Sióagárd |
- |
TMSZSE-I |
|
||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||
|
2011. 11. 30. szerda |
|
|||||||||||||||||||||||||||
|
3 |
4 |
Kakasd |
- |
Yorgos
SE |
Szabad: |
Műszergyár |
|
|||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||
|
X.
FORDULÓ |
|
|||||||||||||||||||||||||||
|
2011. 12. 05. hétfő |
2011. 12. 08. csütörtök |
|
||||||||||||||||||||||||||
|
1 |
4 |
Baja Dinamika |
- |
Yorgos
SE |
9 |
7 |
Műszergyár |
- |
TMSZSE-I |
|
||||||||||||||||||
|
2 |
3 |
Bonyhád Vasas AC |
- |
Kakasd |
10 |
6 |
Báta SC |
- |
TMSZSE-III |
|
||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||
|
2011. 12. 07. szerda |
|
|||||||||||||||||||||||||||
|
11 |
5 |
Sióagárd |
- |
TMSZSE-II |
Szabad: |
Fáklya SE Szd- Várdomb |
|
|||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||
|
XI.
FORDULÓ |
|
|||||||||||||||||||||||||||
|
2011. 12. 12. hétfő |
2011. 12. 15 . csütörtök |
|
||||||||||||||||||||||||||
|
1 |
2 |
Baja Dinamika |
- |
Bonyhád Vasas AC |
8 |
6 |
Fáklya SE Szd- Várd. |
- |
TMSZSE-III |
|
||||||||||||||||||
|
11 |
3 |
Sióagárd |
- |
Kakasd |
9 |
5 |
Műszergyár |
- |
TMSZSE-II |
|||||||||||||||||||